Az uniós vezetés hiszi, hogy Európa polgárainak feltételek nélküli irányítója. Alapvető tévedés szüli az általuk alkalmazott korlátlan, egoista vezetést. A választókat lenéző, egyre tűrhetetlenebb magatartást elefántcsonttorony magasságából gyakorolják.
Ezzel szemben az élhető demokrácia alapja, hogy a népeknek van kormánya és nem fordítva. Őket mit sem zavarja, hogy hatalmukkal visszaélnek, intézkedéseik az európai uniós tagországoknak károkat, társadalmi szerkezet vonatkozásában pedig gyógyíthatatlan sebeket okoznak. A magukat sokra tartók sok esetben senkiháziak. Saját egzisztenciájukat erősítik, miközben az európai polgárok életterét szűkítik, adóforintjaikat feneketlen zsákba szórják.
Az uniós polgárokra szabadították az illegálisan érkező, muszlim erőtől duzzadó honfoglalókat. Az orosz-ukrán háborúba küldik, halálba taszítva, a fiatalok százezreit. Júdáspénzzel éltetik Zelenszkijt, akinek pályafutása így is csak a háború végéig tartható.
A vérszagra gyülekező gazdasági nagyurak már megszerezték Ukrajna gazdasági kincseit és a mezőgazdaság jórészének tulajdonlását. A háború befejezése után tovább folytatható a biznisz, korrupciós háttérrel. A rozsdás fegyverek eladásából további fegyverkezés biztosítható. Érdekük, hogy kerül, amibe kerül Európa polgárainak, de a háború még sokáig tartson.
Úgy tetszik azonban, hogy Európa népe felébredt, érzi, hogy jólététől megfosztották, és a nyugati világban alkonyodik. A sokáig élvezett klasszikus demokrácia oszlopai sorra dőlnek ki. Ezzel párhuzamosan a birodalmi elképzelések szárba szökkennek. Az uniós szerződés szerint egyenrangú népek szuverenitása sorozatos támadásoknak van kitéve.
Szabadság – szerelem – szeretet, hol van már a tavalyi hó?
Az uniós elit, választóiknak is hátat fordítva, mostanra már sikeresen összekuszálta a jól bevált intézményi hierarchiát. Jelszavuk: a cél szentesíti az eszközt. A birodalom megvalósítását mentsvárnak tekintik, jól érzik, hogy a politikai, vagy még több, a jogi felelősségre vonás enélkül hamarosan bekövetkezik. Sok államfő és miniszterelnök tudja már, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy Európa gazdasági és társadalmi szövete szétszakadjon. Nekik úgy látszik, hogy többet ér, hogy egzisztenciájuk megtartása mellett megkapják a birodalom által nyújtott kinevezést, a helytartói szerepet.
Részt vettek Ukrajna kizsákmányolásában, és a hagyományos nyugati gyakorlatot folytatva újszerű gyarmatosítási formát valósítottak meg. Főszereplőként piedesztálra emelték a már legitimitással nem rendelkező Volodimir Zelenszkijt. Ha a hátuk mögé pillantanának és megkérdeznék népeik véleményét, szembesülniük kellene a drámai helyzettel. Európát belekeverni az orosz-ukrán háborúba az esetleges világháború kitörésének kockázatával, főbenjáró bűn.
Hitelekből erősíteni Ukrajna honvédelmét nem lesz kifizetődő. Felesleges az USA vezette NATO erejével szemben izmoskodni. Trump elnök világos üzenetet küldött e téren Spanyolországnak, kizárással fenyegetve őket a NATO-ból. Az Unió országainak és hadseregének erősítése csakis a NATO-val egyeztetett módon történhet és szükséges. A lejárt szavatosságú kontraszelektált uniós vezetők ideje leáldozóban van. Tetszik, nem tetszik, Európa jövője a patriotizmus. A kontinens és hazájuk érdekét képviselők nagyhatalmi státuszba emelhetik az öreg kontinenst. A vérátömlesztés elkerülhetetlen. Európa új vezetői a szövetségen belül, míg elérik céljukat, szigetet képezve összefogással juttathatják békéhez a kontinens lakóit.
Fény az alagútban, és a zendülés alapja Andrej Babis, Robert Fico, Orbán Viktor objektivitást sugalló politikája és gazdasági szemlélete, melyhez rövidesen csatlakoztathatóvá fog válni a lengyel köztársasági elnök, Karol Nawrocki, aki már megkezdte a rabszolgaságba taszított lengyel demokrácia visszaépítését.
A hanyatló nyugati világ megmentése még nem lehetetlen, Kelet-Közép-Európa lehet erre képes.
Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke, a PEuCET Alapítvány alapítója