Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány (PEuCET Alapítvány) november 28-29-én immár hatodik alkalommal rendezi meg nemzetközi konferenciáját, amelyre Európa közel húsz országából érkeznek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák meg az Európát érintő legfontosabb kérdéseket. 

Meghívott vendégeinktől számos támogató üzenetet kaptunk az esemény kapcsán.

Az alábbiakban Prof. Dr. Ilmari Rostila, a Finn Kultúra és Identitás Egyesület ügyvezető igazgatója sorait közöljük.

Budapest a konzervativizmus központjává vált, amiben kiemelkedő érdeme van a PEuCET kezdeményezésének. Minden konferencia új perspektívákat kínál az Európa előtt álló politikai kihívások kapcsán, megmutatva, mennyire fontos, hogy az unió tiszteletben tartsa a tagállamok függetlenségét. A magyar szervezők a jelenen túlmutató küldetést teljesítenek azzal, hogy életben tartják a népszuverenitás eszméjét és kiállnak az erős nemzetekből álló Európa gondolata mellett.

Magyarország a finn nép rokon nemzete, amelyet büszkén támogatunk!