A MUNKA VILÁGÁBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK ÉS A SZAKSZERVEZETEK VÁLTOZÓ SZEREPE EURÓPÁBAN

A munkavállalói részvétel, mint lehetséges válasz az új kihívásokra

(Az alábbi elemzést az olasz Unione Generale del Lavoro (UGL) szakszervezet juttatta el a PEuCET számára.)

1. Miért kell megváltozniuk az európai szakszervezeteknek?

Minden jelentős gazdasági átalakulás nem csupán az áruk és szolgáltatások előállításának módját változtatja meg, hanem a munkavállalók képviseletének, védelmének és szerveződésének módját is. Az Európában zajló átalakulások sem kivételek ez alól. Éppen ellenkezőleg: nagyságrendjük és sebességük következtében próbára teszik azon munkaügyi kapcsolatok modelljeit, amelyek a 20. század folyamán alakultak ki és szilárdultak meg. A termelési folyamatok digitalizálása, a mesterséges intelligencia, az energetikai átállás, a piacok egyre nagyobb mértékű integrációja és a vállalatok növekvő nemzetközi dimenziója megváltoztatja a munka szervezését, a szükséges készségeket, a döntéshozatali folyamatokat, valamint az értékteremtés és -elosztás módjait. A foglalkoztatást érintő döntések nagy része ma már szupranacionális szinten születik, miközben hatásukat a vállalatok, a helyi térségek és a közösségek érzik meg.

Ebben a környezetben a munkakörülmények, a bérek és a jogok védelme továbbra is a szakszervezetek alapvető feladata. A változások gyors ütemének köszönhetően azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy már nem feltétlenül elegendő csak akkor beavatkozni, amikor a változás már bekövetkezett. A munkaügyi kapcsolatoknak olyan folyamatokkal kell foglalkozniuk, amelyek közvetlenül érintik a termelés szervezését, a foglalkoztatás minőségét, az ipari rendszerek fenntarthatóságát, valamint az innováció által teremtett haszon elosztását. Az európai szint ezért egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. A vállalatokat és a munkavállalókat érintő kihívások közül sok – a technológiai innovációtól és az ipari versenyképességtől kezdve az energiafüggetlenségig és a nagy multinacionális vállalatok stratégiáiig – nem kezelhető hatékonyan az egyes tagállamok szintjén. Ugyanakkor az európai munkaügyi kapcsolatok erőssége továbbra is a nemzeti alkotmányos, jogalkotási és kollektív tárgyalási hagyományok sokszínűségében rejlik. Ez a sokszínűség értékes erőforrás, amelyet támogatni kell, nem pedig egységesíteni.

Ebben a helyzetben az európai szakszervezetek jövője úgy tűnik, attól függ, hogy képesek-e ötvözni a folytonosságot az innovációval. A folytonosság azt jelenti, hogy továbbra is védelmezik a munkavállalókat és jogaikat, valamint a munka méltóságát. Míg az innováció e védelem biztosításához szükséges eszközöket érinti. Hagyományos képviseleti szerepük mellett a szakszervezeteknek egyre inkább képesnek kell lenniük a folyamatban lévő átalakulások megértésére, a munkát érintő döntésekhez való hozzájárulásra, valamint a változások konstruktív megközelítéssel történő támogatására. Ebből a szempontból lehetőség nyílik arra, hogy a munkavállalói részvételről, mint az európai munkaügyi kapcsolatok lehetséges fejlődési irányáról, vitát indítsunk.

2. A részvétel, mint lehetséges válasz

Az európai munka világát érintő átalakulásokra adható lehetséges válaszok közül a munkavállalók vállalatirányításban és pénzügyi eredményekben való részvétele az egyik olyan elem, amely a leginkább jellemzi az olasz Unione Generale del Lavoro (UGL) szakszervezet kultúráját. Ebből a szempontból a részvétel nem a szakszervezet védelmi szerepének alternatívájaként értelmezendő, hanem sokkal inkább annak a módja, hogy a munkavállalók vállalati fejlődésbe történő nagyobb mértékű bevonásával ez az alapvető funkció megerősödjön. E megközelítés az olasz Alkotmány 46. cikkében is megjelenik, elismerve a munkavállalók jogát a vállalatok irányításában való együttműködéshez, a törvényekben meghatározott módon és határokon belül. A 2025. május 15-i 76. számú törvény elfogadása szintén fontos lépést jelent ebben a folyamatban, mivel strukturált keretet biztosít a részvétel különböző formáinak fejlesztéséhez.

A reform gyakorlati hatékonysága elsősorban attól függ, hogy a kollektív tárgyalások során mennyire sikerül a részvételi eszközöket a vállalatok és a különböző termelési ágazatok jellemzőihez igazítani. Ebből a szempontból a kollektív tárgyalás az a természetes keret, amelyben a részvétel kiegyensúlyozott formákat ölthet, összhangban az érintett felek igényeivel.

Különösen fontos a gazdasági részvétel, hiszen termelékenység növekedése és az innováció által teremtett hozzáadott érték révén, megerősítheti a vállalati növekedés és a munka értékének elismerése közötti kapcsolatot. A nyereségmegosztás természetesen nem
helyettesíti a béreket vagy a kollektív tárgyalásokat, ugyanakkor kiegészítheti ezeket az eszközöket, lehetővé téve a munkavállalók számára, hogy nagyobb részesedést kapjanak azokból a gazdasági eredményekből, amelyekhez teljesítményükkel hozzájárultak. Az olasz tapasztalatok arra ösztönöznek, hogy európai szinten is átfogóbb elemzést folytassunk. Ahelyett azonban, hogy egyetlen egységes modellt támogatnánk, célszerűbb lehet egy közös elvekből álló keretrendszert létrehozni, miközben a nemzeti jogszabályalkotást és a szociális partnereket bízzuk meg azzal, hogy meghatározzák azokat a megoldásokat, amelyek leginkább összhangban állnak saját munkaügyi hagyományaikkal.

3. Az átalakulás irányítása: innováció, ipar és részvétel

A technológiai, ipari és energetikai átalakulások jelentik jelenleg a legfőbb próbát az ipari kapcsolatok rendszereinek azon képességére nézve, hogy támogassák a változásokat. A mesterséges intelligencia, az automatizálás, a termelési folyamatok digitalizálása, az ökológiai átállás és az energiaegyensúlyban bekövetkező változások egyidejűleg alakítják át az áruk és szolgáltatások előállításának módját, a munka szervezését, valamint azt, ahogyan a vállalatok a nemzetközi piacokon versenyeznek.

Ezekkel a változásokkal szemben az innováció és a munkavállalók védelme közötti ellentét egyre kevésbé hasznos. Ugyanakkor irreális lenne azt feltételezni, hogy a technológiai fejlődés automatikusan széles körű előnyöket teremt.

A fő kérdés ezért nem az, hogy a változást lassítani vagy felgyorsítani kell-e, hanem az, hogy olyan irányba terelhető-e, hogy a gazdasági fejlődés a munka minőségének javulásával és a társadalmi kohézió erősödésével párhuzamosan valósuljon meg.

Ebből a szempontból a munkavállalók bevonása fontos hozzájárulást jelenthet, mivel a jelentős szervezeti átalakítások megkezdése előtt lehetővé teszi, hogy kihasználják azokat az ismereteket és készségeket, amelyeket közvetlenül a termelési folyamatok során szereztek. Ez pedig nemcsak a döntések minőségét javíthatja, hanem a változások hatékonyabb kezelését is elősegítheti. A vállalatnál nap mint nap dolgozó emberek tapasztalata ugyanis értékes erőforrás a problémák, az innovációs lehetőségek és a szervezeti megoldások felismeréséhez, amelyeket kizárólag vezetői szemszögből nézve nehéz lenne felismerni.

Ugyanez az elv alkalmazható a mesterséges intelligencia bevezetésére is. Az új technológiák alkalmazásából származó termelékenységnövekedés kivételes lehetőséget kínál az európai vállalatok versenyképességének erősítésére. Ez a növekedés azonban új típusú egyensúlytalanságokat okozhat, ha a keletkező többletérték célja kizárólag a magasabb hozam elérése. Ezért indokolt, hogy az innovációból származó termelékenységnövekedés, a kollektív tárgyalások és a részvételi eszközök révén a munkavállalók gazdasági és szakmai feltételeit is javítsa.

A folyamatos képzés, a készségfejlesztés, a szakmai átképzés és a vállalati eredményekből való részesedés egymást kiegészítő eszközökként működhetnek együtt. Támogathatják az innovációt, miközben biztosítják, hogy az továbbra is összekapcsolódjon a munka értékének elismerésével és növelésével.

Hasonló érvelés vonatkozik az energetikai és ökológiai átállásra is. A környezeti fenntarthatóság stratégiai célkitűzés Európában. E cél eléréséhez azonban olyan politikákra van szükség, amelyek egyúttal védik a termelési rendszer versenyképességét, az energiaellátás biztonságát és a foglalkoztatás minőségét is. Egy olyan átállás, amely ipari kapacitásvesztéssel vagy a foglalkoztatás jelentős csökkenésével jár, veszélyeztetheti magát az átalakulás gazdasági és társadalmi fenntarthatóságát. Ezért az európai politikákat megfelelő beruházásokkal, az iparra és a foglalkoztatásra gyakorolt hatásuk folyamatos értékelésével, valamint a szociális partnerek hatékony bevonásával kell alátámasztani.

A részvétel ezen a területen is hozzájárulhat ahhoz, hogy ösztönözze a termelésátalakítási stratégiákról, a képzési programokról, a munkaszervezésről, valamint az átalakulás költségeinek és hasznainak kiegyensúlyozott elosztására alkalmazott módszerekről szóló korai megbeszéléseket.

Végső soron a technológiai innováció, az iparpolitika és az ökológiai átállás nem egymástól független kihívások. Egyetlen átalakulás különböző aspektusai, amely új egyensúlyt igényel a gazdasági növekedés, a versenyképesség és a munka értékének elismerése között. Ebben az összefüggésben a részvétel hozzájárulhat ahhoz, hogy ezeket a célkitűzéseket ne alternatívákként, hanem egymást kölcsönösen támogató célokként tekintsék. Erősítheti a kapcsolatot a vállalati fejlődés, a foglalkoztatás minősége és a megtermelt érték elosztása között.

4. Az Európai Unió szerepe: közös elvek és a nemzeti tapasztalatok elismerése

Az elmúlt évtizedekben az Európai Unió fokozatosan megerősítette a munkavállalók tájékoztatására és konzultációjára vonatkozó szabályozási keretet. Ezzel hozzájárult a társadalmi párbeszéd kultúrájának kialakításához, valamint a szociális partnerek bevonásához a munkaszervezést érintő döntésekbe.

Ez jelentős eredmény, különösen olyan környezetben, ahol a főbb gazdasági és termelési átalakulások közül soknak ma már szupranacionális dimenziója van. Vannak azonban még olyan területek, ahol az európai keretrendszer továbbfejleszthető lenne. A jelenlegi szabályok elsősorban a tájékoztatást és a konzultációt érintik, míg a vállalatirányításban és a pénzügyi eredményekben való részvétel továbbra is főként a nemzeti jogszabályok hatálya alá tartozik.

Ezen felül a foglalkoztatásra, a technológiai innovációra, a vállalati működésre és az ipari átalakulásra vonatkozó számos különböző szabály léte néha megnehezítheti a rendelkezésre álló védelmi intézkedések és eszközök egyértelmű és egységes megértését.

Egy másik fontos elem a konzultáció időzítése. A munkavállalók bevonása akkor tud teljes mértékben érvényesülni, ha olyan szakaszban történik, amikor a különböző lehetőségeket még komolyan mérlegelni lehet. Ez olyan párbeszédet ösztönöz, amely támogatja és irányítja az átalakulásokat, ahelyett, hogy azokat csupán utólag, a döntések meghozatala után ismerné el. Az európai keretrendszer kialakítása nem feltétlenül igényli egy egységes munkaügyi modell bevezetését. A különböző tagállamok tapasztalatai értékes erőforrást jelentenek, és szorosan kapcsolódnak az egyes országok alkotmányos, jogalkotási és kollektív tárgyalási hagyományaihoz.

Ebből a szempontból az Európai Unió elsősorban a közös elvek meghatározásával, a politikák összehangolásával és a bevált gyakorlatok népszerűsítésével járulhatna hozzá. A nemzeti jogszabályok és a kollektív tárgyalások továbbra is felelősek lennének az egyes konkrét helyzetekhez leginkább megfelelő eszközök meghatározásáért.

Egy ilyen egyensúly lehetővé tenné az egyes államok határain túlmutató kihívások – a multinacionális vállalatok stratégiáitól és az iparpolitikától kezdve az energetikai kérdéseken át a technológiai innovációig – hatékonyabb kezelését, miközben elismerné az európai munkaügyi kapcsolatok modelljeinek sokféleségét is.

Ebben a keretben a munkavállalói részvétel egy lehetséges összekötő kapocs lehet a jelentős átalakulások európai dimenziója és a nemzeti rendszereknek a gyakorlati végrehajtásért viselt felelőssége között.

5. Következtetések

Az európai munka világát érintő átalakulások megkövetelik, hogy a munkaügyi kapcsolatok olyan irányba fejlődjenek, amely támogatja a változást anélkül, hogy feladnák a munkavállalók védelmét.

Ebben az összefüggésben a munkavállalói részvétel nem csupán egy kiegészítő eszköz lehet, hanem a vállalatok, a munka és a gazdasági fejlődés közötti kapcsolat újragondolásának egyik lehetséges alapelve is.

Ez a szemlélet nem csökkenti a szakszervezetek szerepét, és nem változtatja meg képviseleti funkciójukat. Éppen ellenkezőleg: bővíti a rendelkezésükre álló eszközöket. A jogok védelme és a kollektív tárgyalások lefolytatása mellett a szakszervezeteknek egyre inkább szükségük van arra, hogy képesek legyenek megérteni a változásokat, hozzájárulni azok irányításához, valamint előmozdítani a közös megoldások kidolgozására irányuló párbeszédet.

Az Európai Unió is fontos szerepet játszhat ebben a folyamatban azáltal, hogy előmozdítja a közös elveket, ösztönzi a leghatékonyabb tapasztalatok cseréjét és támogatja azokat a politikákat, amelyek szükségesek az egyes tagállamok határain túlmutató kihívások kezeléséhez.

A részvétel gyakorlati formáit továbbra is a nemzeti jogszabályok és a kollektív tárgyalások keretében kell meghatározni, teljes mértékben tiszteletben tartva az Európában létező munkaügyi kapcsolatok modelljeinek sokféleségét. A jelentős technológiai, ipari és energetikai átalakulások megkövetelik, hogy az összes érintett fél nagyobb felelősséget vállaljon.

Ebből a szempontból a munkavállalói részvétel erősítheti a vállalatok és a munkavállalók közötti párbeszédet, elismerheti az emberek fejlesztési folyamatokhoz való hozzájárulását és elősegítheti az innováció által teremtett előnyök kiegyensúlyozottabb elosztását.

A részvétel nem egy olyan modell, amelyet mindenhol ugyanúgy kell alkalmazni, hanem inkább egy vezérelvnek tekinthető a kiforrottabb munkaügyi kapcsolatok kialakításához, amelyek a közös felelősségen, a munka értékének elismerésén és a termelési rendszer versenyképességén alapulnak.

Ha az európai szakszervezetek képesek támogatni ezt az evolúciót, miközben megőrzik függetlenségüket és védelmi szerepüket, akkor továbbra is elengedhetetlen résztvevői lesznek azoknak az átalakulásoknak, amelyek meghatározzák a munka jövőjét Európában.

 

Borítóképünk illusztráció – Fotó: Pexels