EUROPA JÖVŐJE AZ EURÓPAI UNIÓ CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI TANÁCSHOZ TARTOZÓ SZERVEZETEK VÉLEMÉNYE

◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙

European Unió Civil Együttműködési Tanács

EUROPA JÖVŐJE

AZ EURÓPAI UNIÓ CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI TANÁCSHOZ TARTOZÓ SZERVEZETEK

VÉLEMÉNYE

TERVEZET

Európa egyesítésének gondolata

Európa egyesítésének gondolata nem új keletű, első próbálkozás Nagy Károly nevéhez fűződik, de a Frank birodalom felbomlása után is több kisebb nagyobb birodalom alakult ki az elmúlt ezer év során. A Német-Római birodalom mintegy nyolcszáz évig állt fenn, de sikeresek voltak az olyan regionális együttműködések is, mint a mint például a Dán Birodalom Skandináviában (13-15. század), a Habsburg Birodalom Közép-Európában, a Litván-Lengyel Birodalom Kelet-Európában, a Hanza-városok Szövetsége, vagy a Kalmari Unió. Ezek a birodalmak vagy szövetségek évszázadokon keresztül képesek voltak fennmaradni, amíg végül a központi hatalom meggyengülése, vagy a szövetséget alkotó érdekek változásai következtében felbomlottak. Európa egyesítésének gondolata a XX. században ismét felerősödött, Coudenhove-Kalergi gróf 1929-ben létrehozta a Páneurópai Ligát, amely népszerűsítette az egyesült Európa tervét, konkrét lépésekre azonban csak a második világháború után került sor, amikor is Jean Monnet és Robert Schuman kezdeményezésére 1950-ben létrejött az Európai Szén- és Acélközösség, amelyből 1957-ben hat ország összefogásával a Római Szerződés keretében megalakult az Európai Gazdasági Közösség.

A Római Szerződéstől a Lisszaboni Szerződésig

A Római Szerződéssel létrehozott Európai Gazdasági Közösség (EGK) igen sikeresnek bizonyult, a második világháború sebei hamar begyógyultak és a közösség két évtizeden át igen dinamikus gazdasági növekedést tudott elérni. Tovább folyt a gondolkodás az integráció folytatásának lehetőségeiről is. A hetvenes években három tanulmány is készült (Werner, Marjolin és MacDougall jelentés), amelyek nemzetközi példák alapján elsősorban költségvetési oldalról vizsgálták, a további integráció, egy közös valuta bevezetésének lehetőségeit. Olyan működő szövetségi államok példája alapján, mint az Amerikai Egyesült Államok, vagy a Német Szövetségi Köztársaság, megállapították, hogy az integráció egyik alapfeltétele olyan közösségi költségvetés létrehozása, amely megfelelő módon támogatná a gyengébben fejlett régiókat. Ehhez az integráció alacsonyabb szintjén a GDP 2-3 százaléka, a közös valuta bevezetése esetén 5-7 százaléka, míg a teljes integráció esetén a GDP 20-25 százalékának központosítására volna szükség. A Marjolin jelentés ehhez identitásbeli és szociális feltételeket is hozzá illesztett. Ilyen feltétel, hogy a lakosság nagyobb részének, úgy kell éreznie, hogy az unióhoz tartozik, a tőke tulajdonjoga pedig legyen az unió területén széles körben elosztva és legyen egy automatikus kiegyenlítő mechanizmus a túl nagy fejlettségi különbségek mérséklése érdekében.

A Római Szerződésen egészen 1992-ig nem történt érdemi változás, ekkor a Maastrichti Szerződés lényegesen átírta a korábbi szerződést, számos hatáskör központosításra került és a közös valuta, az euró bevezetése érdekében szigorú költségvetési szabályokat (Maastrichti kritériumok) írtak elő az időközben 12-re bővült tagország számára. Az euró bevezetésére úgy került sor, hogy nem csak a hetvenes években készült tanulmányok ajánlásait nem vették figyelembe, de az ismert közgazdászok figyelmeztetéseit és a vonatkozó közgazdasági elveket sem. Az eredmény a déli tagállamok eladósodása, az Unió adós és hitelező országokra való szétesése, a gazdasági növekedés lényeges mérséklődése lett. A problémák azonban csak a 2008-ban kirobban nemzetközi pénzügyi válság nyomán váltak nyilvánvalóvá. Időközben tovább folyt az Unió további integrációjára irányuló törekvés. E célt szolgálta a 2002-ben összehívott Európai Konvent, amely egy alkotmányt dolgozott ki az Unió számára, ezt azonban népszavazáson két alapító országban is elvetették (Franciaország és Hollandia). A népakarat ellenére az európai alkotmányt némi jogi átalakítással Lisszaboni Szerződésként a tagországok kormányai elfogadták. E szerződés a hatáskörök további centralizációját tartalmazza.

Az Unió válságjelenségei

Az Európai Gazdasági Közösség gazdaságilag és társadalmilag sikeres fejlődését az Európai Unió egyre inkább válságok jellemezte fejlődése, a felmerült problémák megoldatlansága jellemzi. E problémák, válságjelenségek közül az alábbiakat tartjuk a legfontosabbaknak.

A „demokrácia deficit”

A Római Szerződés egy kereskedelmi együttműködést hozott létre (Európai Gazdasági Közösség), amelyben az egyes országok a legtöbb, nem kereskedelmi kérdésben megtartották önálló döntési lehetőségüket, szuverenitásukat. A Maastrichti szerződést követően azonban egyre több terület került központi döntési körbe, vagy került át egyhangú döntési körből többségi döntési körbe. Ezzel az egyes tagállamoknak sokszor olyan feladatokat kell végrehajtaniuk, amelyek nem áll érdekükben és hátrányosak is a számukra. Mindez társult a nagy súllyal rendelkező nyugat-európai pártoknak egy olyan ideológiai átalakulásával, amelynek eredménye irreális politikai, vagy gazdasági követelmények rákényszerítése az egyes tagországokra. Ennek az lett a következménye, hogy egyes országokat súlyosan érintő kérdésekben (például bevándorlás, klímapolitika) olyan testületek (Európai Parlament, Európai Bizottság) hozzák meg a döntéseket, amelyek a döntések végrehajthatóságáért és a döntések következményeiért demokratikus úton nem vonhatók felelősségre, úgy, mint ahogy a demokratikusan választott nemzetállami kormányok. A döntésekért való felelősségvállalás, a felelősségre vonhatás hiányát nevezték el a politikai viták során „demokrácia deficitnek”.+

A gazdasági növekedés lelassulása, a dél-európai országok eladósodása

Általánosan jellemző közgazdasági törvényszerűség, hogy a fejlettebb országok gazdasági növekedése lelassul, de az Európai Unió átlagos fejlettségi szintje mellett évi 2-3 százalékos növekedés lenne potenciálisan elérhető, ezzel szemben az elmúlt tíz év (2010-2019) átlagában a növekedés mindössze évi 1,6%-ot ért el. Az alacsony növekedés oka, hogy a maastrichti kritériumok teljesítésének szándéka miatt az országok többsége kénytelen megszorító politikát folytatni, ami visszafogja a gazdasági növekedést. E mellett az euró bevezetése és a tőkeműveletek liberalizálása miatt a kevésbé versenyképes dél-európai országok eladósodásához és ennek következtében gazdasági fejelődésük megtorpanásához vezetett.

Demográfiai válság

Az Európai Unió mai tagországainak népessége egészen az 1960-as évekig évi 0,5-1,0 százalékkal növekedett. Az 1960-as évektől kezdve azonban drámai változások következtek be, melynek során a teljes termékenységi ráta három évtized alatt 2,6-ről 1,5-re csökkent, majd ezen a szinten maradt mindmáig. A teljes termékenységi ráta csökkenése globális jelenség. Míg azonban a fejlődő országokban – a jelentős csökkenés ellenére – jóval a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es szint felett maradt, addig a fejlett világban, és különösen az EU-27-ben az 1,5-os arányszám nem elegendő a társadalom fenntartásához. A demográfiai krízist az unió vezetése bevándorlással próbálja megoldani. A bevándorlók tömegei azonban szükségszerűen muszlim országokból érkezhetnek és az európaiaknál lényegesen magasabb teljes termékenységi rátájuk miatt Nyugat-Európának szembe kell néznie azzal, hogy a század közepére 70-80 milliós muszlim népessége alakul ki, ami a nagyfokú kulturális különbségek miatt társadalmi feszültségekhez párhuzamos társadalmak kialakulásához vezet.

A „közös hang” hiánya az unió külpolitikájában

Ismételten visszatérő probléma, hogy az unió országai nem tudnak megegyezni, nem tudnak „egy hangon” beszélni külpolitikai kérdésekben. Az EU külpolitikájának alapelveit az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2., 21. és 23. cikke tartalmazza. Ezek szerint az Unió nemzetközi színtéren való fellépését azok az elvek vezérlik, amelyek saját létrehozását, fejlődését és bővítését inspirálták, és amelyeket a nagyvilágban elő kíván mozdítani. Ezek – többek között – a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok, az emberi méltóság tiszteletben tartása, az egyenlőség és a szolidaritás elvei. Ezekkel a rendelkezésekkel az EU gyakorlatilag felhatalmazza magát arra, hogy beavatkozzon bármely harmadik ország belügyeibe, különösen azért, mert ezen elvek konkrét tartalma megfoghatatlan és önkényesen alkalmazható. Hogy hol és hogyan történjen a beavatkozás, az már az egyes országok külpolitikai érdekeitől függ, amelyek nagyon különbözők lehetnek, mondjuk Lengyelország, Németország, Franciaország vagy Spanyolország esetében, hogy csak a legnagyobb országokat említsük. Ezért, minden ilyen irányú törekvés ellenére az Unió nem tudta elérni azt a célt, hogy külpolitikai kérdésekben egy hangon beszéljen.

Alternatív forgatókönyvek Európa jövőjéről

A fent említett válságjelenségek egyrészt rontják az Unió hatékonyságát, másrészt folyamatos feszültségeket gerjesztenek az egyes országok között. Éppen ezért újból és újból felmerül az uniós országok együttműködési rendszerének reformja, vagy továbbfejlesztése. 2017-ben az Európai Bizottság kiadott egy fehér könyvet Európa jövőjéről, amelyben öt forgatókönyvet vázolt fel, amelyek különböző átmeneteket tartalmaztak a jelenlegi együttműködési forma fennmaradásától a föderális állam kialakításáig. Valójában a jelenlegi európai vezető réteg nem gondolkodik alternatívákban, hanem célja a föderális állam létrehozása. Tényleges föderációnak azonban nincsenek meg sem a társadalmi sem a gazdasági feltételei.

A föderáció (Európai Egyesült Államok) megvalósításának hiányzó feltételei

Ha megvizsgáljuk a valóságban létező föderális államokat, például az Egyesült Államokat, Kanadát, Argentínát, vagy Indiát, azokat olyan tulajdonságok jellemzik, amelyek az Európai Unióból hiányoznak. Ezek legfontosabbjai:

A közös nyelv hiánya

Minden föderális államban van egy államnyelv, amelyet mindenki ért. Ezzel szemben az Unióban majdnem annyi nyelvet beszélnek, ahány tagállam van. Ennek következtében az európai átlagpolgár egyszerűen nem tud részt venni egy összeurópai kommunikációs térben, az Unió közös ügyeit nem lehet széles körben megvitatni a polgárok szintjén, nem ismerik a vezetők tevékenységét és politikai nézeteit, nem ismerik és értik más országok problémáit, gondolkodását. Ezért a közös nyelv hiánya az egyik legnagyobb akadálya a demokratikus, föderatív állam megteremtésének.

Közös történelmi tudat hiánya

A közös történelem és annak eredménye, a közös történelmi emlékezet döntő szerepet játszik egy szövetséges állam vagy egy egyesült állam összetartó erejében. Jörn Rüsen német történész szerint, ha a jelenlegi integrációs folyamatot történelmi tudatosság nélkül hajtják végre, akkor az egy nagyon mesterséges, lélektelen Európát eredményez. Ugyanakkor a közös európai történelmi tudat nem diktálható felülről, az ilyen törekvések kudarcra vannak ítélve, ha a szélesebb közvélemény érzelmi világában nincsenek megalapozva. Ezt igazolja az Eurobarometer által 2018 tavaszán végzett felmérés is, amely szerint az Európai Unió lakosságának 90 százaléka kizárólag a saját nemzetéhez, vagy elsősorban saját nemzetéhez tartozónak érzi magát, és mindössze 2 százalék azok aránya, akik kizárólag európainak és további 6 százalék, akik elsősorban európainak és csak másodsorban nemzetükhöz tartozóknak érzik magukat.

Közös külpolitikai, geopolitikai érdekek hiánya

Egy föderális állam kül- és védelmi politikája árnyalatnyit változhat ugyan az idők során, de alapjaiban véve történelmi múltjából, földrajzi elhelyezkedéséből, geopolitikai ambícióiból, szerepvállalásából következik, hogy más államokkal szemben hogyan viszonyuljon, kit tekintsen barátnak, vagy potenciális ellenségnek. Az Európai Unió országai nyugaton az atlanti térséggel, keleten Oroszországgal és a volt Szovjetunió államaival, délen Észak Afrikával, keleten a közel-keleti országokkal határosak, és az, hogy melyik ország ebben a térségben hol helyezkedik el külpolitikai céljait és védelmi érdekeit is meghatározza. Például Lengyelországnak egészen más felfogása van az Oroszországgal kapcsolatos viszonyról, mint mondjuk Németországnak, vagy Görögországnak, az észak-afrikai, vagy a közel keleti helyzet viszont elsősorban a dél-európai országokat érinti. A térségen túli (például csendes-óceáni) szerepvállalás pedig még jobban megosztja az országokat, hiszen nem minden országnak vannak geopolitikai ambíciói. Nem véletlen tehát, hogy „közös hang” a kül- és védelmi politikában eddig sem alakult ki.

A közös költségvetés hiánya

Az említett, hetvenes években készített jelentések föderális államokra vonatkozó vizsgálatai megállapították, hogy ezekben az államokban a GDP jelentős része újraelosztásra kerül és ennek, valamint a közös adminisztráció és védelmi kiadások miatt a GDP legalább 20-25 százalékát központosítják. Ebből kiindulva az integrációt úgy képzelték el, hogy a döntési szféra központosításával párhuzamosan a jövedelmek egyre nagyobb részét központosítják, az euró bevezetéséhez például a GDP 5-7 százalékának központosítását rendelték, annak érdekében, hogy jövedelemátcsoportosítások révén kompenzálni lehessen azokat az országokat, amelyeket az euró bevezetése negatívan érint. Ezzel szemben a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy a GDP-nek mindössze egy százaléka kerül központosításra és a nettó befizető országok még azt is sokallják. Az euró bevezetése által negatívan érintett országokat pedig nem hogy megsegítették volna, hanem a fejlett országok hitelező bankjai hatalmas kamatfelárakkal lényegében kifosztották.

Mindezeket figyelembe véve a föderális állam megvalósítása nem reális alternatíva. A központosítás további erőltetése oda fog vezetni, hogy az Európai Unió egyre inkább egy birodalom jellemzőit veszi magára, amely nem az uniós polgárok érdekeit, hanem egy szűk politikai és gazdasági elit érdekeit, politikai és geopolitikai ambícióit szolgálja. Ebből kiindulva az EuCET szervezetei elutasítják a föderális állam létrehozására irányuló törekvéseket.

Milyen reális alternatívák állnak a rendelkezésre?

Az elmúlt évek során több olyan javaslat felmerült, amely a realitásokra építve próbált alternatívákat kialakítani az európai együttműködés számára. Ezek sok esetben hasonlóak voltak, átfedték egymást, három karakterisztikus alternatíva emelhető ki közülük.

Európa, mint szabadkereskedelmi övezet

A szabadkereskedelmi övezet a kereskedelmi integráció olyan típusa, amelyben a szerződő országok nem alkalmaznak vámokat vagy kereskedelmi korlátozásokat egymásra Jelenleg számos szabadkereskedelmi övezet létezik világszerte, egyik példája az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Övezet, a NAFTA. Az Európai Unió szabadkereskedelmi övezetté való átalakítását elsősorban az angol UKIP (United Kingdom Independence Party) szorgalmazta és el is érte Nagy Britannia kilépését az Európai Unióból. Számos szakértő, például Paul de Grauwe, a leuveni egyetem közgazdász professzora és a nemzetközi pénzügyek elismert szakértője szerint az euróval kapcsolatos problémák miatt az egyetlen reális alternatíva egy nagy szabadkereskedelmi övezet létrehozása.

Rugalmas együttműködés

A rugalmas együttműködés azt jelenti, hogy az egyes tagállamok – egy mindenkire érvényes közös minimumom túlmenően – csak azokon a területeken működnek együtt ahol érdekeltek. Ezek szerint az európai országok együttműködése egy rugalmas, változtatható struktúra lenne, amelyben az egyes országok – érdekeiknek megfelelően – különböző mértékben vennének részt. Ilyen rugalmas együttműködésre a Lisszaboni szerződés is lehetőséget ad (EUSZ 20.§ megerősített együttműködés). A különbség az, hogy a míg a rugalmas együttműködés keretében nem cél az, hogy az integráció tovább folytatódjon, a megerősített együttműködésre vonatkozó paragrafus kifejezetten kimondja, hogy a megerősített együttműködés az integráció folyamatának megerősítésére irányuljon.

Lokalizáció-regionalizáció

A lokalizáció alatt azok, akik ezt javasolják, általában azt értik, hogy amit helyben megfelelő gazdaságossággal elő lehet állítani, azt helyben is elő kell állítani. A lokalizáció alapvetően a hatalommegosztás megváltoztatását jelenti, a döntéshozatali hatáskörök áthelyezését a nem választott transznacionális vállalatoktól és nemzetközi szervezetektől a demokratikusan választott helyi közösségekhez. A „helyi” jelző a konkrét kérdésektől függően jelentheti a nemzetállamot, a nemzetállam egy részét vagy a földrajzilag összefüggő nemzetállamok egy régióját. A lokalizáció közgazdaságtana azon a statisztikailag bizonyított tényen alapul, hogy az emberi szükségletek túlnyomó többsége gazdaságilag helyben (a szó korábbi értelmében) kielégíthető, a távolsági kereskedelem elsősorban a természetföldrajzi különbségekkel és a választási lehetőségek bővülésével indokolható.

EuCET javaslat: Szuverén nemzetállamok szövetsége (konföderáció)

A nemzetállamok konföderációja alapvetően francia ötlet volt, amelyet De Gaulle vetett fel még az 1960-as évek elején. De Gaulle elképzeléseit Christian Fouchet, Franciaország dániai nagykövete vetette papírra. Ez volt a Fouchet-terv. A Fouchet-terv szerint az Uniónak négy intézménye lenne: a Tanács, amelyben az államfők vesznek részt, a Miniszterek Tanácsa, amelyben a miniszterek vesznek részt, a Politikai Ügyek Bizottsága, amelyben a tagállamok küldöttei vesznek részt, és az Európai Parlament, amely tanácsadói szerepet tölt be. A döntések előkészítése és végrehajtása a Politikai Bizottság feladata, maga a döntés pedig a Tanácsban születne, mégpedig egyhangúsággal. Ha egy ország nem vesz részt a döntéshozatalban, vagy tartózkodik, akkor a határozatok nem vonatkoznak rá, de bármikor csatlakozhat, és akkor a határozatok rá nézve is kötelezővé válnak. Ebben az együttműködési formában a tagországok megtartják szuverenitásukat és csak azokban a közös projektekben vesznek részt, amelyben érdekeltek, semmit sem lehet a tagországokra erőszakkal rákényszeríteni. Az EuCET felmérése szerint a magyar lakosság túlnyomó többsége a nemzetállami együttműködési formát választaná, de más felmérések szerint ezt az alternatívát más uniós tagországok lakosságának túlnyomó többsége is támogatná.

A konföderáció érzelmi, identitásbeli alapja Európa közös kulturális öröksége lenne, a görög kultúrával kezdődik, a római államszervezéssel és joggal, a középkori kereszténység művészeti alkotásaival, a hatalmas katedrálisokkal és a későbbi európai tudományos eredményekkel folytatódik. Ha egy olyan közös kulturális örökségre építünk, amelyet mindenki pozitívan ítél meg, és amely megkülönbözteti az európaiakat a többi kontinenstől, akkor valóban megtalálhatjuk a közös alapot, amelyen szorosabban együtt tudunk működni.

Európa kulturális értékeinek megvédése érdekében az EuCET szervezetei szembeszállnak az Európa kulturális örökségét felszámolni igyekvő ideológiákkal, így mindenekelőtt a kulturális marxizmussal, a frankfurti iskola tanításával és a nyílt társadalom eszméjével.

Az európai demográfiai krízist az EuCET szervezetei nem bevándorlással, hanem a saját népesség termékenységi rátáinak javításával kívánja elérni. Olyan politikát szorgalmaz, amely kiemelten támogatja a családokat és a gyermekek vállalását és e kérdést a társadalompolitika középpontjába helyezi.

Az Unió gazdasági problémáinak megoldása érdekében felül kell vizsgálni a politikai indíttatással bevezetésre került euró szerepét és át kellene alakítani egy olyan rugalmas rendszerré, amely lehetővé tenné az egyes országoknak, hogy saját gazdasági helyzetüknek megfelelő monetáris politikát folytassanak.

Végül az unió nemzetközi helyzetét, külpolitikáját tekintve az a véleményünk, hogy a realitásokból, vagyis a geopolitikai átrendezésből és az uniós országok eltérő külpolitikai érdekeiből kell kiindulnunk. Mindent figyelembe véve azt tartjuk helyesnek, ha az Unió külpolitikáját a valamikori el nem kötelezett országok által felvállalt békés egymás mellett élés öt alapelve szerint alakítja ki. Ezek: (1) egymás területi integritásának és szuverenitásának kölcsönös tiszteletben tartása, (2) kölcsönös meg nem támadás, (3) kölcsönös be nem avatkozás egymás belügyeibe, (4) egyenlőség és kölcsönös előnyök, valamint (5) békés egymás mellett élés.

A harmadik világ, különösen Kína és India felzárkózásával és Oroszország megerősödésével a világ többpólusú rendszerré alakul, az euroatlanti világ időnkénti fölénye csökkenni fog, és ez természetes jelenség, amely az országok gazdasági erejének változásán alapul, és nem állítható meg. Nem vagyunk hívei egy új hidegháborúnak. Az Európai Uniónak gazdaságilag erősnek kell lennie, érdekeit meg kell tudnia védeni, de nem kell geopolitikai szerepet vállalnia. Ha szerepet akar vállalni nemzetközi konfliktusok megoldásában, azt az ENSZ keretében tegye.

Miért van szüksége Európának szuverén nemzetállamokra?

A nemzetállamok létének megkérdőjelezése vezető politikusok és véleményformálók részéről már több évtizedes folyamat. Helmut Kohl német kancellár például már 1996-ban hangsúlyozta, hogy „a nemzetállam… nem képes megoldani a XXI. század nagy problémáit”, és hogy az európai nemzetállamok egyetlen nagy politikai unióvá való felbomlása „háború és béke kérdése”. Jürgen Habermas (1988) szisztematikus hagyománykritikát fogalmazott meg, amely megkérdőjelezte a múltbeli értékek relevanciáját, az olyan fogalmakat, mint „a nép” vagy „a nemzet” veszélyes, a sokféleséget aláásó fantáziálásnak tartja. Az EU-elit és a posztnemzeti kommentátorok a nemzetállamokat, a nacionalizmust, a történelmi kontinuitáson alapuló hagyományokat és a nemzeti kultúrák köré épülő identitások legitimitását egyértelműen rossznak tekintik, mivel mindezeket tartják felelősnek Európa múltjának erőszaktevéseiért. A hagyományok megerősítése helyett az EU inkább a transznacionális kozmopolitizmust és az identitáspolitikát karolta fel, ahol nincs legitim helye a nemzetállamoknak, a nemzeti kultúráknak vagy a nemzeti identitásoknak.

Ezzel szemben, minden ez irányú felmérés azt mutatja, hogy az európai polgárok túlnyomó többsége ragaszkodik saját nemzetéhez és az Unió által igen nagyra becsült demokrácia is csak nemzetállami keretek között működőképes. Szükség van tehát arra, hogy újra megtanuljuk, hogy a múlt értékei mennyire fontosak a mai kor számára, és hogy támogassuk a nemzeti érzéseket és hagyományokat. Az EU-nak el kell ismernie a nemzeti kultúrákat és a szuverén nemzetállamokat Európa gerinceként, és el kell engednie transznacionális idealizmusát. Európa ereje a tagállamok különbözőségében rejlik, nem pedig a kényszerű hasonlóságukban.

A nemzet rehabilitációjához való fontos hozzájárulásunk volt Sir Roger Scruton könyve, a „The Need for Nations” (2004) (Szükség van a nemzetekre) amely emlékeztet bennünket arra, amit elfelejtettünk és elmagyarázza, hol tévednek a nemzetek feletti szervezetek vagy a transznacionalizmus hívei, miért pozitív dolog a hazafiság és miért van szükség a nemzeti lojalitásra ahhoz, hogy a demokrácia működjön.

Az EuCET elutasítja a nemzetállamok felszámolására irányuló törekvéseket és az azokat alátámasztó filozófiákat (Frankfurti iskola, nyílt társadalom) és kiáll, a nemzetállamot megtartani igyekvő politikai és szellemi mozgalmak mellett.

Az EuCET hálózat kialakítása

Az Európai Unió Civil Együttműködési Tanács azért jött létre, hogy részese legyen, illetve szervezze azokat a civil mozgalmakat, intézményeket és egyéneket, amelyek Európa háromezer éves kulturális és történelmi hagyományaira építve képzelik el Európa jövőjét és ebben az európai nemzetállamok együttműködését. Európa büszke lehet múltjára, a görög filozófiára és művészetre a római államszervezésre, a keresztény hit gótikus emlékműveire, a tudomány és technikai haladásban elért eredményeire. Európában szinte annyi nyelvet beszélnek, ahány ország van, egy-egy nyelv egy-egy nemzet ezeréves, vagy még hosszabb történelmét, kultúráját őrzi és képezi a nemzeti identitás alapját. Mi Európa kulturális örökségének megőrzése szempontjából a nemzeti identitások, nemzeti kultúrák megtartását elengedhetetlennek tartjuk, és erre építve tudjuk csak elképzelni az európai együttműködést.

Európa kulturális öröksége megőrzése érdekében az EuCET keretében széleskörűen kívánjuk bevonni a velünk azonosan gondolkodó civil szervezeteket, keresztény-nemzeti-konzervatív szakszervezeteket, munkástanácsokat és a különböző tudás-központokat és társadalomtudósokat.

Nézetünk szerint a nap 24 órájában civilnek minősülő polgárok munkahelyükön is folytatnak érdekvédelmi tevékenységet. A hagyományos osztályharcos szakszervezeti megmozdulások kora lejárt. A pártpolitikai érdekek megjelenítése megosztja a társadalom tagjait és gyengíti a célirányos szakmai és egzisztenciális érdekek érvényesítését az állami és magán szektor intézményi és cégei irányában.

A szakszervezeti munkában a gazdasági kérdések prioritása nem vitatható. Az állam és a cégtulajdonosok érdeke a minél hatékonyabb gazdálkodás, ami a menedzsmenttől és az alkalmazott munkavállalók teljesítményétől nem lehet független. A cég három fő szerepelőjének érdekösszehangolása az egy hajóban haladás ténye alapján a szakmai érvek prioritását feltételezi.

Fontosnak mondjuk az üzemeltetés családi hangulatának kialakítását. Ezért objektíven kell értékelni a tulajdonosok, a menedzsment és a munkavállalók hozzáadott értékeit. A munkahelyteremtés és annak hosszútávú megőrzése a tulajdonos befektetőktől kockázatvállalást igényel, az alkalmazottaktól a piaci viszonyok átlátását, és a példaértékű munkát feltételezi. A jó hangulatban végzett, közös célt szolgáló tevékenység eredménye a befektetések arányában osztható, újabb beruházásokra ad lehetőséget, miközben az egyéni és családi érdekek fenntarthatóságát hosszú távon biztosítja.

Az EuCET a civil társadalom érdekérvényesítő szerepét és a civil kurázsi megjelenítését a jövőben a keresztény-nemzeti-konzervatív szakszervezetek partnerré válásával kívánja szélesíteni.

Úgy gondoljuk, hogy a résztvevők sokszínűsége lehetőséget ad arra, hogy elgondolásainkkal a társadalom egyre nagyobb részét érjük el és biztatást adhatunk azoknak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, de az egyre nyomasztóbbá váló európai légkörben nem merik véleményüket nyíltan képviselni.

Fentiek értelmében, a 11 éve velünk együttműködő magyar Munkástanácsok Országos Szövetsége partneri segítségével, szeretettel magunk között üdvözölhetjük az UGL olasz szakszervezetet. Reményeink szerint a III. kongresszuson résztvevőcivil partnereink segítségével tovább bővülhet az EuCET.

Az EuCET, az Európa jövőjéről folyó vitában és mindenkor a jövőben, bátran és nyíltan kiáll Európa kulturális öröksége és a nemzetállamok megvédése mellett.

Az EuCET szakmai közössége

Az „EURÓPA JÖVŐJE” című kiadványban történő közlésre

EURÓPAI UNIÓ POLGÁRI EGYÜTTMŰKÖDÉSI TANÁCS

Európa jövőjéről

Örömmel adunk hírt arról, hogy a magyar-lengyel közös elnökséggel működő Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácskozáshoz (EuCET) csatlakozott az olasz UGL keresztény szakszervezet, amely a velünk már az alapítás óta együttműködő magyar Munkástanácsok Országos Szövetségének partner szervezete.

Közöljük az civil olasz barátaink levelét, amelyben érzékelhető, hogy identitásunk milyen közel áll egymáshoz.

Tovább keressük a V4-ek országaiban is a hasonlóan gondolkodókat. Abban bízunk, hogy az általunk képviselt civil erők a jövőben hatékonyan képviselhetik Európa jövőjét.

Tervezett késő őszi harmadik tanácskozásunkat Varsóban kívánjuk megtartani. A 2020-as online budapesti tanácskozás anyagát az EuCET honlapján (www.eucet.hu) találják.

Csizmadia László
az EuCET társelnöke

Unione Generale del Lavoro Segreteria Generale Rapporti

A jelenlegi Európai Unió alkalmatlansága egyre nyilvánvalóbb, ahogy azt legutóbb a tragikusan kaotikus vakcinabeszerzés is jól mutatta. Az EU új, erkölcsi, politikai, társadalmi és gazdasági alapokon történő megreformálása egyre sürgetőbb.

A mi Európa-modellünk nem a jelenlegi nemzetek feletti szervezet, amelyet senki által meg nem választott bürokraták és technokraták irányítanak, és amely felülről kényszeríti saját értékválasztásait és prioritásait az európai népekre. Azt kívánjuk, hogy az Európai Unió ehelyett szabad és szuverén nemzetállamok európai konföderációja legyen, melynek keretében az egyes államok képesek együttműködni a nagy kérdésekben, vagyis a biztonság, az egységes piac, a védelem, a bevándorlás, a kutatás és a külpolitika területén, azonban önrendelkezésük nem csorbítható. A minél gazdagabb sokféleségre és a különbségek tiszteletére fókuszálunk, hiszen valójában ezek kötik össze az európai nemzeteket. Határozottan támogatjuk a szubszidiaritást, amely meggyőződésünk szerint alapvető elve a hatalom egyenlő megosztásának az EU, a nemzetek és a helyi hatóságok között, ami minden polgár jól felfogott érdeke.

Az európai szerződések újraszövegezése során világosan érvényre kell juttatni európai civilizációnk klasszikus és keresztény gyökereit.

A szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a szekuláris állam értékei identitásunk eredménye, kultúránk legmarkánsabb öröksége. Nem adhatjuk be a derekunkat azoknak, akik el akarják törölni keresztény hagyományunk szimbólumait, be akarják tiltani a betlehemet, és el akarják távolítani a feszületeket a nyilvános helyekről. Ellenezzük a jelenleg zajló iszlamizációt: meg kell tiltani, hogy fundamentalista államok imahelyeket, média- és kulturális tevékenységeket finanszírozzanak Európában; szembe kell szállni az integralisták hittérítői buzgalmával, amely táplálja a terrorizmust és elősegíti, hogy az iszlám integralizmus bűntett jogi berendezkedésünk részévé váljon. Nemet mondunk arra, hogy Törökország Európához tartozzon. Meg kell szabnia külföldi tanulók legmagasabb számát az iskolai osztályokban, és olyan integrációs politikát kell megvalósítani, amely megakadályozza a gettók kialakulását. Olyan Európát akarunk, amely megvédi a világ diszkriminációval sújtott és üldözött keresztény közösségeit.

A szociális piacgazdaság modellje az európai kultúrából született, amely ötvözi az üzleti szabadságot a nehéz helyzetben lévők támogatásával. Ezt a megközelítést akarjuk újra alkalmazni és megerősíteni az európai források felhasználásával. Konkrét gazdasági segítséget kell nyújtani azok számára, akik objektív okokból munkaképtelenek: a gyermekeknek, a fogyatékkal élőknek, a nyugdíjasoknak, valamint a jövedelemmel nem rendelkező hatvan éven felülieknek. A minimálnyugdíjat meg kell emelni, és meg kell duplázni a rokkantsági ellátás összegét. A gondviselők, az önellátásra képtelen családtagról gondoskodók társadalmi funkciójának valódi elismerésére van szükség, konkrét védelmet nyújtva számukra a munkahelyeken és a szabályozási környezetben egyaránt. Támogatni kell a harmadik szektort. Egészségügyi paktumra van szükség az állam és a polgárok között különféle ösztönzők révén, ideértve a pénzügyi ösztönzőket is, mindazok számára, akik megfelelően és rendszeresen végeznek egészség-megőrző tevékenységet. Garantálni kell az egészséghez való jogot az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésével és bővítésével a fogászati ellátásban is, valamint centrum kórházak széles körű elterjesztésével. Fel kell lépni a kábítószerekkel és a függőségekkel szemben. El kell ismerni a sportot mint a fizikai és mentális jólét biztosításának, az értékek gazdagításának, a fiatalkori deviancia megelőzésének alapvető eszközét. Garantálni kell a testmozgás lehetőségét általános iskolás kortól az idős korig.

Egész Európában drámai demográfiai krízis tapasztalható, és ha ez a tendencia nem fordul meg, az európai népek kihalásra vannak ítélve. Elképesztő és felháborító, hogy a gyermekszülés támogatását mindeddig soha nem sorolták az EU prioritásai közé. Nekünk kell ezt végre megtennünk, mégpedig úgy, hogy a családtámogatásokat és a születési arány javítását tesszük az európai költségvetés fő kiadási tételévé. Nekünk kell ezt végre megtennünk oly módon, hogy a család és születési arány támogatását tekintjük az Európai költségvetés fő kiadási tételének, jelentős erőforrások biztosításával: „európai anyasági jövedelem” azaz havonta fizetendő pótlék bevezetése minden eltartott gyermek után; kisgyermekes, vagy gyermeket vállaló vagy szülőképes korú nők alkalmazásának ösztönzése; hosszú nyitva tartású, ingyenes óvodák fenntartása a nyári időszakban is; a házimunka levonhatósága az adóalapból; az ön-foglalkoztató nők védelme; ingyenes csecsemőtápszer. A családok és a születési arány támogatása egyben a természetes család védelmét és az élet védelmét is jelenti a fogantatástól kezdődően, szemben a bérelt anyaméh elfogadhatatlan gyakorlatával, amelyet az európai bürokrácia minden tagállamra rá akar kényszeríteni. Fel kell lépni a gender-ideológiával szemben.

Európának meg kell védenie a természetet és a környezetet is. Azt akarjuk, hogy Európa élen járjon a föld, a táj és a természet védelmében. Környezettudatosságra kell nevelni már az iskolában is; be kell tiltani a biológiailag nem lebomló termékeket; küzdeni kell a környezetszennyezés minden formája ellen; támogatni kell a nagy környezeti hatással járó vagy nagy mennyiségű műanyagot előállító vállalatok átalakítását; támogatni kell a tiszta és megújuló energiákat; védeni kell tengereinket, helyre kell állítani tengerpartjainkat; védeni kell a falvak, a vidék kultúráját és az azt hordozó, azt tovább vivő tevékenységeket; fel kell lépni az intenzív mezőgazdaság módszereivel szemben, amelyek szenvedést okoznak az állatoknak, és károsítják az emberek egészségét. Büntetővámot kell kivetni azokra a tagállamokra, amelyek nem tisztelik a környezetet.

Egy elvnek világosnak kell lenni: Európába nem lehet illegálisan belépni. Az európai külső határok egyedülállóak, és közös szabályoknak kell vonatkoznia rájuk, ezért azt akarjuk, hogy az Európai Unió egésze mondja fel az ENSZ Globális Megállapodását, amely elő akarja mozdítani a korlátlan bevándorlást. A külső határokat katonai ellenőrzés alá kell vonni, és európai misszió keretében tengeri blokáddal kell megakadályozni, hogy a migránsokat szállító hajók elhagyják Észak-Afrika partjait, ezáltal megelőzve a tengeren bekövetkező haláleseteket. Az Európába illegálisan belépőket ellenőrzött központokban kell őrizetben tartani, és haza kell telepíteni őket az EU és harmadik országok közötti megállapodásoknak megfelelően. Nemet mondunk a ius soli európai alkalmazására. A hivatalos bevándorlási kvóták kizárólag olyan nemzetiségű bevándorlókra vonatkozzanak, akikről bebizonyosodott, hogy integrálódnak, és nem okoznak biztonsági problémákat vagy terrorveszélyt. Fel kell lépni az afrikai neo-kolonializmus minden formájával szemben, amely a szegénység és az elvándorlás oka; véget kell vetni a CFA afrikai frank rendszerének, amellyel Franciaország kizsákmányolja korábbi gyarmatait, és fel kell váltani a CFA euró rendszerrel, hogy Afrikában el lehessen indítani egy európai beruházási és fejlesztési tervet.

Európának biztonságos lakóhelynek kell lennie. A bűnözés, a kriminalitás minden formáját – amelyet részben a szabad mozgás is előmozdít – határozottan vissza kell szorítani. Az európai államok maximális együttműködésére van szükség ahhoz, hogy véget lehessen vetni ezeknek a bűnözői tevékenységeknek. Könyörtelen háborút kell folytatni a kábítószerek és a kábítószer-kereskedők ellen; fel kell lépni a tolvajok és betörők bandáival szemben; vissza kell szorítani az összes maffiát, így a feltörekvő nigériai maffiát is, amelyet eddig súlyosan alábecsültek. Támogatni kell a bűnüldöző szervezetek és a fegyveres erők európai színvonalra hozását: tisztességes fizetést és túlóradíjat kell kapniuk, biztosítani kell náluk a megfelelő létszámot, valamint biztosítani kell számukra a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben használható eszközöket és technológiákat. Területünk ellenőrzésében a hadseregnek is részt kell vennie. A meghozott ítéleteknek bizonyosnak kell lenniük: le kell állítani az automatikus büntetés-elengedést, új börtönöket kell építeni. Azonnal ki kell utasítani azokat a külföldieket, akik bűncselekményt követnek el, és büntetésüket a származási országukban kell végrehajtani.

Európa nem válhat Franciaország és Németország játszóterévé, amelyek az európai intézményeket arra használják, hogy az ő érdekeiket szolgálják más tagállamok kárára. Az Európai Unió a nagytőke, a multinacionális vállalatok és olyan lobbik érdekeit szolgálja, amelyek hatalmas forgalmat generálnak, ami viszont csupán minimális mértékben gazdagítja a nemzeti közösségeket, és csekély mértékben teremt munkahelyeket. Az Európai Unió által bevezetett megszorító intézkedések kudarcot vallottak, elszegényítették a lakosságot, válságba sodorták a vállalatokat, és megnövelték a munkanélküliséget. Ezzel kizárólag Németország és a nagyvállalalatok jártak jól. Itt az ideje az irányváltásnak; véget kell vetni a fojtogató megszorításoknak, de nem abból a célból, hogy a nem produktív állami kiadásokat ösztönözzük, hanem annak érdekében, hogy nagy léptékű, az európai paraméterek által kijelölt határértékeken túlmutató nemzeti és európai beruházási terv készüljön az infrastruktúra, a közlekedés, a digitális hálózatok, az iskolaépületek, és a határvédelmi képességek fejlesztése érdekében.

Az euró bevezetése egyes államoknak nagy üzlet volt, mások rosszul jártak vele. A közös fizetőeszköz kétségtelenül óriási előnyt jelentett a németek számára, akik ezen évente átlagosan 1300 eurót kerestek fejenként. Olaszország volt az a nemzet, amely a legtöbbet veszítette vele: minden olasz évente 4000 eurót. Ez a helyzet elfogadhatatlan. Ezért Európában olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek keretében biztosítható az Olaszországhoz hasonlóan veszteségeket elszenvedő államok kompenzációja a közös valuta használatából hasznot húzó államok által . Szükséges az Európai Központi Bank radikális reformja. Az európai bankok működésének szabályozását alapjaiban felül kell vizsgálni, hogy a bankrendszer a vállalkozások és a családok támogatásának eszköze legyen, és ne a spekulatív pénzügyi szereplők szolgálatában álljon. A kereskedelmi bankokat és a befektetési bankokat haladéktalanul szét kell választani.

Vita az Európai Unió jövőjéről

2020 január 9-én az Európai Parlament néhány vezetője, közöttük Guy Verhofstadt, Manfred Weber, Iratxe García Pérez, Ska Keller és Helmut Scholz a liberális, a kereszténydemokrata a szocialista, a zöld és a baloldali frakció képviseletében egy állásfoglalási indítványt nyújtott be az Európai Parlament számára, amely egy Európa jövőjéről tartandó konferenciát javasolt.

A javaslat indoka az volt, hogy kezelni kell azokat az Európa előtt álló belső és külső kihívásokat, amelyeket a Lisszaboni Szerződés elfogadásakor még nem lehetett előre látni és az Unió által elszenvedett jelentős válságok azt mutatják, hogy számos irányítási területen reformokra van szükség.

A javaslat szerint a konferencia kertében nyílt fórumot kell biztosítani a különböző résztvevők számára, anélkül, hogy a vita kimenetelét, vagy annak hatókörét előre meghatároznák. A főbb vitakörök például a következők lennének:

európai értékek, alapvető jogok és szabadságok,
az EU demokratikus és intézményi jellemzői,
környezeti kihívások és az éghajlati válság,
társadalmi igazságosság és egyenlőség,
gazdasági és foglalkoztatási kérdések, beleértve az adózást,
digitális átalakulás,
biztonság és az EU világban betöltött szerepe;

Eredetileg úgy volt, hogy a konferencia 2020. május 9-én, az Európa napon (A Schumann deklaráció évfordulóján) indul, de ez részben az időközben kitört COVID-19 járvány, részben a konferencia irányítása körüli vita miatt elmaradt és most úgy van, hogy 2021. május 9-én indul. Az Európai Unió vezetői David Sassoli az Európai Parlament, António Costa a Tanács és Ursula von der Leyen az Európai Bizottság részéről 2021. március 10-én egy közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben újból kitűzik a konferencia indítását a nevezett napon.

A nyilatkozat szerint, az említett vezetők azt kívánják, hogy a polgárok csatlakozzanak a párbeszédhez, és fejtsék ki véleményüket Európa jövőjéről. Vállalják, hogy meghallgatják az európaiakat és a konferencia ajánlásai nyomán hatásköreik, valamint az uniós Szerződésekben foglalt szubszidiaritási és arányossági elvek maradéktalan tiszteletben tartása mellett lépéseket tesznek a javaslatok megvalósítására.

A konferencia keretében nemzeti, regionális és helyi szinten rendezvényekre kerül sor, ahol teret adnak a civil szervezetek, a tudományos intézmények, a nemzeti parlamentek, valamint a Régiók Bizottsága, a Gazdasági és Szociális Bizottság és a szociális partnerek (szakszervezetek, munkaadói szervezetek) számára, hogy Európa jövőjével kapcsolatos nézeteiket kifejtsék.

A konzultációt irányító testületben az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság egyenlő arányban fogja képviseltetni magát: mindegyik intézmény három képviselőt és legfeljebb négy megfigyelőt küldhet a testületbe.

A konferencia végső eredményeit egy jelentésben fogják össze és az irányításban részt vevő három intézmény megvizsgálja, hogy a jelentésben foglaltakat hogyan lehet a saját hatáskörükben lévő területen érvényesíteni.

Meg kell említeni, hogy három évvel korábban még más megközelítésben is felmerült Európa jövőjének kérdése. 2017-ben a Bizottság Jean-Claude Juncker bizottsági elnök aláírásával publikált egy fehér könyvet, Európa jövőjéről, amelyben öt forgatókönyvet vázolt fel:

Megy minden tovább (jelenlegi tendenciák folytatódnak, ami egy lassú központosítási folyamatot jelent)
Csakis az egységes piac (leáll a további központosítás, a vélemények eltérnek például olyan kérdésekben, mint a migráció, a biztonság és a védelem, ehhez negatív következményeket fűznek, például, hogy az emberek és szolgáltatások szabad mozgása akadályoztatva lesz)
Aki többet akar, többet tesz (néhány ország szorosabban működik együtt, mint a többi, akik együttműködést kiterjesztik, jobban járnak)
Kevesebbet hatékonyabban (szűkebb területen, de növekszik az integráció, ezen a területen az unió hatékonyabb lesz)
Sokkal többet együtt (ez lényegében egy föderális állam szerkezetét hozná létre a föderális államok közös (15-20%-os) költségvetése nélkül, lényegében mindent Brüsszelből intéznének a bevándorlástól a kül- és védelmi politikáig, ehhez nagyon pozitív hatásokat fűznek)

A fenti forgatókönyvek azt mutatják, hogy négy évvel ezelőtt még sokkal szélesebb skálán képzelték el Európa jövőjének megvitatását, mint a fentebb vázolt jelenlegi keretek, igaz a jelenlegi nyilatkozat is utal arra, hogy a konzultáció során bármilyen kérdés felvethető.

Természetesen, mielőtt bármit lehetne mondani az együttműködés jövőjéről, azt szükséges megvizsgálni, hogy melyek az eddigi együttműködés eredményei és melyek a hátrányai, amiről természetesen a különböző politikai irányzatoknak eltérő a véleményük. Az alábbiakban azon széles szakértői és politikai réteg szemszögéből fejtjük ki kritikánkat, amelyek az unió centralizációs törekvéseit és az euró bevezetését már a legelejétől, tehát a Maastrichti Egyezmény 1992-es megszövegezésétől problémának látták.

Az Európai Gazdasági Közösség (EKG) jól működött

Az 1957-ben létrehozott EGK jelentős eredményeket ért el, az eges országok gyorsan fejlődtek, az országok közötti integráció erősödött, ugyanakkor megvoltak azok az eszközök, például a saját monetáris és fiskális politika lehetősége, amellyel az egyes országok a maguk specifikus problémáinak megfelelően avatkozhattak be a gazdaságba. Az egyezmény külön pontban írta elő a kereskedelmi mérleg (tulajdonképpen a fizetési mérleg) egyensúlyának biztosítását (vagyis azt, hogy az egyik ország ne adósodjon el a másik felé).

A Maastrichti Egyezmény egy gazdaságilag működésképtelen rendszert teremtett

Még a hetvenes években, amikor az unió vezetői az integráció továbbvitelén gondolkodtak, készült három jelentés, a Werner, a Marjolin és a MacDougall jelentés, amelyek célja az integráció költségvetési oldalról való megvalósíthatóságának felmérése volt. Ez úgy történt, hogy megvizsgálták létező egységes (például Franciaország) és föderális (például az Egyesült Államok) költségvetését, jelesen azt, hogy mekkora a közös költségvetés, és mekkora a jövedelemátcsoportosítás aránya. E vizsgálatok eredménye az volt, hogy a közös valuta bevezetéséhez a GDP legalább 5-7 százalékát kellene központosítani és újra elosztani, míg a föderális állam a jövedelmek 15-20%-os központosítását és újraelosztását (a gyengébbek támogatását) igényli. Sőt, a Marjolin jelentés azt is hozzá tette, hogy az integráció előfeltétele, hogy a lakosság, úgy érezze, hogy inkább tartozik az Unióhoz, mintsem saját országához és ennek érdekében még közös európai munkanélküliségi alap bevezetését is javasolta. A Maastrichti Egyezmény és annak legfontosabb folyománya, az euró bevezetése azonban minden gazdasági alapot nélkülözött, azt kizárólag politikai érdekek mentén hozták létre. A franciák féltek az újraegyesített Németország gazdasági erejétől, meg önállóságától és az euróval magukhoz akarták kötni. Mások az euróban a további integráció (kikényszerítésének) eszközét látták és ezért támogatták a bevezetését.

Az euró problémái

Közös pénzt csak olyan országok között lehet bevezetni, amelyek külső hatásokra azonos módon reagálnak, ezt hívják optimális valutaövezetnek. Mindenki tisztában volt vele, hogy az Európai Unió ennek a kritériumnak nem felel meg, az euró bevezetése nem gazdasági, hanem politikai okok miatt történt. Az eredmény az lett, hogy a közös pénz a dél-európai országok számára túl-, az észak-európaiak számára pedig alul értékelt lett, ami külkereskedelmi egyensúlyhiányt és eladósodást eredményezett a déli országoknál. A 2008-as gazdasági válság is megmutatta, hogy az euró övezet nem tud megfelelően reagálni a külső sokkokra. A mostani 750 milliárd eurós hitelfelvétel e problémát átmenetileg enyhíti, de pár év múlva a gondok újra fognak kezdődni. Számos javaslat történt már a helyzet orvoslására, de olyant, amely minden érdekeltnek megfelelne még nem találtak.

Demokratikus kontroll hiánya

Az Unió politikai felépítésében elvben a kormányfők tanácsa a politikai irányának meghatározása, a Bizottság a végrehajtó és a Parlamentnek mintegy ellenőrző szerepe van. A gyakorlatban a törvények kezdeményezője az Európai Bizottság és egyre inkább a Parlament nyomásgyakorlása. A Tanács (kormányfők) szerepe legyengült, számos területen megszűntették az egyhangúság elvét, illetve egyre több, az egyes országokra jelentős kihatást gyakorló politikai területen (például klímapolitika) a döntések eleve a minősített többséget igénylő döntések körébe kerülnek, így az egyes országok alapvető érdekei ellen is lehet döntéseket hozni. Ugyanakkor a valódi döntéseket hozók (Bizottság, Parlament) nem felelnek a döntéseikért. Egy nemzeti kormányt le lehet váltani, ha a választók elégedetlenek, de az említett szervezeteket nem. E helyzetet a 2002-2003-ban tartott konventen eufemisztikusan „demokrácia deficitnek” nevezték, de azóta a helyzet sokat romlott.

Neoliberális gazdaságpolitika

A Maastrichti Szerződés lényegében egy neoliberális gazdaságpolitikát emelt törvényerőre, amelynek következtében az egész Unió fejlődése lassú, a külső hatásokra nehezen reagál, és ami a legfőbb gond, a valamikori széles középosztály erodálódik, egyre többen csúsznak a szegénység felé. A helyzet az eladósodott dél-európai tagországokban a legrosszabb, amelyeke gazdaságpolitika következtében egyre inkább leszakadnak, gazdasági növekedésük lassú, munkanélküliségük magas.

Demográfiai válság

Az unió egésze demográfiailag nem tudja újratermelni magát. Emiatt is egyes országok a bevándorlást szorgalmazzák, míg mások saját lakosságuk növekedését igyekszenek elősegíteni különböző családpolitikai intézkedésekkel. E két felfogás jelentős politikai feszültséget eredményez az egyes országok között.

Bevándoroltak integrációjának problémái

Bebizonyosodott, hogy a muszlim bevándorlók nem integrálhatók a nyugati társadalmakba, önálló, párhuzamos és területileg is elkülönült társadalmakat hoznak létre. E helyzettel a magas bevándorló aránnyal rendelkező nyugat-európai országok nem tudnak megbirkózni, ráadásul az illegális bevándorlást sem akarják megállítani, sőt a gazdasági migránsok egy részét egy újraelosztási rendszerrel rá akarják kényszeríteni a közép-kelet európai tagállamokrta. E helyzet feszültséget teremt a nyugat-európai és közép-kelet európai tagállamok között.

A közös külpolitika kialakításának problémája

A 27 tagállamnak igen különböző történelmi tapasztalatai vannak, ebből kifolyólag külpolitikai érdekeik és félelmeik is nagyon különbözőek. Az unió vezetése régóta szorgalmazza, hogy harmadik országok felé az unió beszéljen „egy hangon”, de, hogy mit is mondjon, azt nehéz meghatározni, mert az Unió egyes régiói (például északi és déli, keleti és nyugati) között teljesen eltérőek az érdekek. Közvélemény kutatások szerint például az Európai Bizottság és a Parlament intervencionista politikáját (elsősorban Oroszország és Kína irányába) az európai közvélemény nem támogatja.

Ideológiai különbségek

Nyugat-Európában, Észak Amerikához hasonlóan, egy kulturális forradalom zajlik, amelynek során a hagyományos európai értékek, megkérdőjeleződnek, helyüket olyan szélsőbaloldali ideológiák veszik át, mint a gender elmélet (a hagyományos biológiai nemek helyett társadalmi nemek bevezetése), a nemzetállamok létjogosultságának megkérdőjelezése, Európa keresztény örökségének elutasítása és általában az egész európai történelem és kultúra negatív színben való feltüntetése. Ezen ideológia a szélső baloldalról (Frankfurti iskola) indult, de ma már nyugat-Európában domináns lett a szocialista-szociáldemokrata pártokban is, sőt átterjedt a jobbközép pártokra is. A volt szocialista országokban azonban ez az ideológia még nem nyert jelentős befolyást így e területen jelentős feszültség mutatkozik az Unió nyugati és keleti fele között.

Az említett problémákat, és a további itt nem említetteket feszültségeket az unió vezetése úgy akarja megoldani, hogy a döntési rendszert tovább centralizálja, miközben a döntésekért a valódi felelősséget az egyes országok vezetői viselik. Lényegében egy föderalista állam létrehozása lebeg a szemük, amelynek feltételei hiányoznak Európában. Hogy miért, az könnyen megérthető, ha egy szövetségi állam jellemzőit összehasonlítjuk az Európai Unió jellemzőivel.

Közös nyelv. Az Unióban majdnem annyi nyelvet beszélnek, mint ahány tagország létezik. A legtöbbek által beszélt nyelv az angol, de a skandináv országok és Hollandia kivételével az angolt csak a lakosság egy szűkebb köre érti és beszéli. Ennek következtében az átlag európai egyszerűen nem tud részt venni egy összeurópai kommunikációs térben, így igen kevés ismerete van arról, ami a hazáján kívül más országokban történik. A közösen beszélt nyelv ilyen mértékű hiánya egyben azt is jelenti, hogy állampolgári szinten nem lehet széleskörűen megbeszélni az unió közös ügyeit, az unió vezetőinek demokratikus megválasztásához hiányzik a potenciális vezetők tetteinek és nézeteinek ismerete. Emiatt a közös nyelv hiánya egy demokratikus, föderális állam megvalósításának egyik legfőbb akadálya.

Közös történelem. A közös történelem és eredménye a közös történelmi emlékezet meghatározott szerepet játszik egy szövetséges állam, vagy egységes állam összetartó erejében. A közös történelem centrumában általában az egyes országok történelmét meghatározó események, például az ország megalapítása, megnyert háborúk vagy forradalmak állnak. Az európai történelemben azonban ilyen közös pozitív történelmi emlék nemigen található, hiszen az elmúlt ezer évben az egyes európai országok számos alkalommal véres háborúkat vívtak egymás ellen, és ami az egyiknek ünnepelnivaló győzelem volt, az a másiknak fájó vereség.

Közös kultúra

Ha valami közös Európa népei között, az a kulturális örökség, amely kezdődik a görög kultúrával folytatódik a római államszervezéssel és joggal, a középkori kereszténység művészeti alkotásaival, a hatalmas katedrálisokkal és későbbiek folyamán az európai tudományos eredményekkel. Amennyiben a mindenki által pozitívan megítélt közös, és az európait más kontinensekétől megkülönböztető kulturális örökségre építünk, akkor valóban lehetne olyan közösen elfogadott alapokat találni, amire szorosabb együttműködés felépíthető. Jelenleg azonban az európai vezetés, nem Európa valódi közös kulturális gyökereket akarja megerősíteni, sőt inkább a rombolási szándék tűnik ki a Frankfurti iskola, a „kulturmarximus” ideológiájának uniós értékrenddé emelésével. Ma az európai baloldal a „kulturmarxisták” és az euro-atlanti korporációkat képviselő jobboldal is, különböző okok miatt, de egyaránt elvetik az európai tradicionális értékeket, ezzel szintén egyik legnagyobb akadályát képezik az európai integrációnak.

Közös értékek: A közös értékek fontos szerepet játszanak egy egységes, vagy szövetségi államok kohéziójában. A gyakorlatban, az Európai Unióban, az értékekkel kétféle formában találkozhatunk. Először, mint az uniós szerződések által deklarált uniós értékek, másodszor, mint azok az értékek, amelyeket az unió közvélemény kutató intézete, az Eurobarometer feltár és elemez. Az európainak nevezett értékek első ízben az 1983-as Ünnepélyes Nyilatkozatban tűnnek fel, és az 1992-es Maastrichti Egyezmény az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló 1950. évi római konvenciót már beemeli az uniós szerződésrendszerbe. Az Eurobarometer vizsgálatai részben visszaigazolják az uniós szerződésekben megfogalmazott értékeket, részben azonban rámutatnak, hogy az európaiak jóval konzervatívabbak, mint vezetőik és vezető médiáik, például sokkal jobban ragaszkodnak saját országukhoz, annak hagyományaihoz, mint az Európai Unió általános értékeihez. Ugyanakkor a lakosságnak kettős identitása lehet. Azok a kapcsolatok, amelyek az embereket saját országukhoz kötik (a nyelv, a kultúra, az ősök, a történelem) különböznek azoktól a szálaktól, amely őket az Európai Unióhoz kötik (szabad mozgás, tagállamok közötti béke, az unió gazdasági ereje stb.).

Közös érdek a világ más részeivel szemben. Egységes, vagy föderális állam esetében a külvilághoz való viszony általában elég egyértelmű, bármilyen párt vezeti is az országot. E szempontból az Európai Unió egészen más a helyzet, hiszen az elmúlt ezer évben a mai uniós tagállamok érdekeiket pont egymással szemben határozták meg, ritka volt az az eset, amikor európaiak Európán kívüliekkel álltak szembe. Jelenleg az Európai Uniónak nincs külső ellensége, az Oroszországgal vagy Kínával való szembenállás sokkal inkább az Egyesült Államoknak, vagy inkább egyes uralkodó köreinek azt a törekvését fejezi ki, hogy az unió és ezen belül különösen a Németország ne alkothasson szoros gazdasági egységet Oroszországgal. Külpolitikai és katonapolitikai kérdésekben az európai unió tagországai eléggé megosztottak, ami nehezen ad lehetőséget egy közös kül- és védelmi politika kialakítására. Hasonló a helyzet külgazdaságpolitikai kérdésekben is. A high tech exportban érdekelt fejlett északi országok érdekei jelentős eltérnek a jelentős mezőgazdasági és fogyasztási cikk-termeléssel rendelkező dél-európai országok érdekeitől.

Végül is azt identitásképző elemeket figyelembe véve, az a következtetés vonható le, hogy ha tartós európai együttműködést akarunk elérni, akkor mindenki számára kielégítő megoldását kell találnunk és ez szükségképpen nem lehet a föderális berendezkedés, mert annak sem gazdasági sem társadalmi feltételei nem adottak.

Ennek ellenére az európai vezető réteg változatlanul a további integrációt erőlteti. Az eddigi viták során kialakult nézeteket tulajdonképpen három nagy csoportba lehet sorolni:

(1) Az egyik, amit az európai, vagy inkább euro-atlanti elit (háttérhatalom) erőltet, a föderális állam, vagyis Európai Egyesült Államok. Egy ilyen elképzelést – többek között – Joschka Fischer vázolt fel egy 2000-ben a Humboldt Egyetemen tartott beszédében, akkor még mint német külügyminiszter.

(2) A másik főleg a francia politikusok által felvetett integrációs forma a nemzetállamok szövetsége, valamilyen konföderációs megoldás, mely esetben a nemzetállami szuverenitás nagyrészt megmarad, és nem jön létre egy új (szövetségi) állam.

(3) Végül egy teljesen laza forma a szabad kereskedelem, amit például UKIP (United Kingdom Independent Party) javasolt, és ami a britek unióból történt kilépésükkel a maguk számára meg is valósítottak.

A fenti „tiszta” formák között számos átment képzelhető el, amikor az együttműködés csak bizonyos, kölcsönösen érdeklődésre számot tartó, területekre terjed ki. E formák számos elnevezést kaptak, például Európa étlap szerint, koncentrikus körök, olimpiai karikák, változó geometria, többsebességű Európa. Jogilag legjobban Bruno S. Frey és Reiner Eichenberger „flexibilis Európája” került kidolgozásra, ahol a javaslat lényege az, hogy az integráció figyelembe veszi az új tagállamok gazdasági fejlettségét és csak azokra a területekre terjed ki, amelyek előnyösek az új tagállam számára. A felzárkózás előrehaladásával egyre több területre terjedhet ki az együttműködés.

Tekintsünk e javaslatok közül néhányat részletesebben.

Európa, mint egy föderális állam. Az európai föderáció, vagy egy egységes európai állam nem egy új gondolat, először William Penn javasolta 1693-ban, majd Victor Hugo megismételte 1849-ben és Coudenhove-Kalergi 1926-ban.

Az Európai Unió alapító atyái is egy szövetségi államban gondolkodtak, de abban az időben ezt nem tartották reális felvetésnek, ezért csak a Római szerződés preambulumában utalnak egy „egyre szorosabb unióra”. E kérdést újból Joschka Fischer vetette fel 2000-ben a Humbold egyetemen tartott előadásában. Azzal érvelt, hogy azok az intézmények, amelyeket hat ország szükségleteire alakítottak ki már nem funkcionálnak megfelelően, nem felelnek meg például egy közös kül- és védelmi politikáénak a globalizált világ körülményei között és nem felelnek meg a demokratikus politikai rendszer követelményeinek sem.

Egy olyan kétkamarás parlamenti rendszert javasolt, amelyben az egyik kamarában olyan választott képviselők ülnek, akik egyben a nemzeti parlamenteknek is tagjai, míg a másik kamara egyfajta szenátus lenne, hasonlóan az Egyesült Államok szenátusához.

Ugyanakkor az volt a véleménye, hogy igaz ugyan, hogy a Maastrichti egyezménnyel a nemzeti szuverenitás olyan alapvető elemei, mint a nemzeti valuta, a belső és a külső biztonság az uniós intézmények hatáskörébe kerültek, ez mégsem jelenti a nemzetállamok felszámolását.

Az európai föderáció más hívei elsősorban a nemzetállam ellen érvelnek, azzal vádolják a nemzetállamokat, hogy ők az okozói a háborúknak ők felelősek a kisebbségek kulturális, politikai és gazdasági elnyomásáért és ugyanakkor nagy, centralizált bürokratikus szervezeteikkel elidegenítik az állampolgárokat.

Az európai föderációt, vagy az Európai Egyesült Államokat számos politikai csoport, közéleti szereplő és üzletember támogatja. Az Európai Föderalisták Uniója, a német filozófus és szociológus Jürgen Habermas és mások is konkrét elgondolásokat dolgoztak ki egy európai szövetségi állam alkotmányára.

Nemzetállamok konföderációja. A nemzetállamok konföderációja alapvetően francia elképzelés, De Gaulle vetette fel még a hatvanas évek elején. Szerinte egy francia politikus legfőbb feladata, hogy a 2000 éves történelemre visszatekintő francia nemzetet megóvja, amihez erős állami intézmények kellenek. Az európai államok közötti összefogásra szükség van, de azt kormányközi eszközökkel és nem nemzetek feletti szervezetekkel kell megvalósítani. De Gaulle elképzeléseit Christian Fouchet, Franciaország dániai nagykövete vetette papírra, ez volt az a bizonyos Fouchet terv, amiből két változat is készült, 1961-ben és 1962-ben.

A Fouchet terv szerint az uniónak négy intézménye lenne, a Tanács, az államfők részvételével, a Miniszterek Tanácsa, a miniszterek részvételével, a Politikai Bizottság, amelyben a tagállamok delegáltjai vennének részt és az Európai Parlament, amelynek véleményező szerepe lenne.

A döntés-előkészítés és a döntések végrehajtása a Politikai Bizottság feladata, maga a döntés pedig a Tanácsban történne, mégpedig egyhangúsággal. Ha valamelyik ország nincs jelen egy döntésnél, vagy tartózkodik, akkor a döntések rá nem vonatkoznak, de bármikor csatlakozhat és akkor a döntések rá is kötelezővé válnak. Az uniónak lenne egy költségvetése, amit a Politikai Bizottság állít össze és a Tanács hagyja jóvá. Az uniónak egyébként jogi személyisége is lenne, vagyis az unió nevében köthetne megállapodásokat olyan területeken, amelyekre felhatalmazták. Az unió nyitva lenne olyan országok előtt, amelyek az unió értékeit (emberi méltóság védelme, demokrácia, emberi jogok tisztelete, szociális igazságosság).

A franciák, különösen a jobboldali politikai erőikben, még mindig közel állnak ehhez a De Gaulle-i elképzeléshez. Amikor Joschka Fischer 2000-ben a Humbold egyetemen előadta az európai föderációra vonatkozó nézeteit, Lionel Jospin akkori francia miniszterelnök élesen reagált rá, mondván, hogy a francia nép sohasem fogadna el olyan státuszt, mint amilyen az egyes államok helyzete az Egyesült Államokban, vagy a tartományoké Németországban. „Vannak erős, életerős nemzetek, amelyek számára a nemzeti identitás fontos, és ez a mi kontinensük értéke” – mondotta a francia kormányfő. Ugyanakkor a már közösségivé vált kompetenciákat nem akarta visszavonni, vagyis az uniót a Maastricht-Amszterdami egyezmények szerint akarta megtartani.

Rugalmas együttműködés. A rugalmas együttműködés keretében az egyes országok megtartják önállóságukat, de önkéntes alapon részt vehetnek különböző uniós projektekben, például ipari együttműködésben, az infrastruktúra kiépítésében stb. Ilyen együttműködési forma már ma is létezik, például ilyen az ipar területén az Airbus. Az áruk, szolgáltatások, a tőke és a munkaerő ellenőrzötten áramlik. Ez az együttműködési forma egy minimális 1% körüli közös költségvetést igényelne. Ezt az elképzelést részletesebben a svájci kantonok példáját alapul véve Bruno S. Frey és Reiner Eichenberger a Zürich-i egyetem professzorai dolgozták ki. Ennek a javaslatnak a legfontosabb gondolata, hogy nem törekszik valamiféle homogenitásra, nem cél az „egyre szorosabb unió” létrehozása. Ezt az együttműködési formát különböző elnevezések, például „változó geometria”, „olimpiai körök” vagy „Európa a’la carte” már többen felvetették.

Európa, mint szabadkereskedelmi övezet. A szabadkereskedelmi övezet a kereskedelmi integráció olyan típusa, ahol a szerződő országok nem alkalmaznak vámokat, kereskedelmi korlátozásokat egymással szemben. Fontos különbség a vámunióval szemben, hogy az övezet országai nem alkalmaznak egységes vámpolitikát az övezeten kívüli gazdaságokkal szemben. Jelenleg szerte a világon számos szabadkereskedelmi övezet működik, néhány ismertebb közülük az észak-amerikai szabadkereskedelmi övezet, a NAFTA (North American Free Trade Agreement), a Latin Amerikát átfogó MERCOSUR, az ázsiai országokat tömörítő AFTA (ASEAN Free Trade Area) és a dél-afrikai COMESA (Common Market for Eastern and Southern Africa).

Az Európai Unió szabadkereskedelmi övezetté való átalakítását elsősorban az angol UKIP (United Kingdom Independence Party) szorgalmazta és el is érte, hogy hazája kilépjen a hatásköröket egyre inkább központosító unióból.

Egy angol eurszkeptikus csoport a Campaign for an Independent Britain (CIB) egy olyan modellt javasol, amely az európai népek együttműködési hajlandóságára és nem az európai politikai és gazdasági elit szándékaira építené az európai országok együttműködését. Az a meggyőződésük, hogy tartós európai együttműködés, csak a benne részt vevő nemzetek akaratára épülhet. Mindenki csak olyan területeken venne részt az együttműködésben, amely érdekében áll.

Azonban nem csak az euroszkeptikusok látják a szabad kereskedelmi övezetet megoldásnak, hanem azok a szakemberek is, akik egyébként az integráció mellett voksolnak, de látják az ellentmondást a politikai szándékok és a gazdasági-politikai realitások között.

Paul de Grauwe, a leuveni egyetem közgazdász professzora szerint: “A politikai unió egy valutaunió logikus végpontja. De, ha a politikai unió nem jön létre, akkor hosszú távon az eurózóna nem maradhat fenn. Most, hogy a politikai uniót senki sem akarja, el lehet gondolkodni, hogy jó ötlet volt-e a valutaunió létrehozása. Alig merem kimondani, hogy hosszabb távon a monetáris unió el fog bukni. Nem a következő évben, de úgy egy jó 10-20 éves időhorizonton. Nincs ugyanis példa arra, hogy egy valutaunió politikai unió nélkül fennmaradt volna. Valamennyi összeomlott. Elkerülhetetlenül be fognak következni külső megrázkódtatások és ekkor a monetáris unió politikai unió nélkül meglehetősen törékenynek fog bizonyulni. Olyan Don Quijote-ék kivételével, mint Guy Verhofstadt, senkit sem látok, aki politikai uniót akarna… Egy nagy szabadkereskedelmi övezet marad az egyedüli reális alternatíva Európa számára. Illúzió, hogy a közeljövőben politikai uniót tudunk létrehozni”

Lokalizáció. A lokalizáció közgazdaságtana arra a statisztikailag bizonyítható tényre épül, hogy az emberi szükségletek túlnyomó része helyileg (a szó előbbi értelmezésében) gazdaságosan kielégíthető, a nagytávolságú kereskedelmet elsősorban a természetföldrajzi adottságok eltérése és a választékbővítés indokolhat. E nézet szerint különösen fontos, hogy a közszolgáltatások (vasút, távközlés, energiaellátás, vízellátás, oktatás, egészségügy), és a termőföldnek, illetve a nyersanyag-kitermelésnek alapvetően a helyi közösségek tulajdonában legyenek. A lokalizáció nem kereskedelem-ellenes pusztán az a célja, hogy diverzifikált helyi gazdaságokat hozzon létre és ne kényszerítsen minden vállalatot arra, hogy önkizsákmányoló nemzetközi versenyt folytasson.

Európai Birodalom. A Lisszaboni szerződés elfogadása az Európai Uniót tulajdonképpen egy birodalommá alakítja át, erre maga Manuel Barroso a Bizottság egykori elnöke hívta fel a figyelmet, amikor egy interjújában az Európai Uniót egy birodalomhoz hasonlította. Ezzel a hasonlattal elsősorban az ellen akart védekezni, hogy sokan a Lisszaboni szerződés után az uniót egy szuperállamhoz hasonlították. Bár ezt a jellemzést Barroso egyetemi előadásaiban szokta használni, amikor az unió felépítését magyarázza, valójában nagyon is ráillik az unió Lisszaboni szerződés utáni helyzetére. Az unió ugyanis nem hasonlítható egy föderatív államhoz mert a föderatív államoknak (például az Egyesült Államok, vagy Németország) demokratikus politikai berendezkedésük van, közös nyelvük, erős bennük a társadalmi szolidaritás, egységes külpolitikájuk van és a központi költségvetésük a GDP 20-25 százalékát teszi ki, hogy egy szövetségi államnak csak néhány fontos vonását emeljük ki. Az Európai Unió ezek egyikével sem rendelkezik, viszont erős központi döntési rendszert igyekszik kialakítani. A jelenlegi tendenciák folytatódása esetén az unió egyenrangú nemzetállamok együttműködéséből egyre inkább egy birodalommá alakul át. E tendencia mögötti legfőbb hajtóerőt részben a nemzetállamokat megszüntetni kívánó szélsőbaloldali mozgalmak részben egy szűk üzleti és politikai elit képezi (a háttérhatalom), akiknek akaratát a jobb- és baloldali főáramú partok transzformálják át uniós szabályokká.

Szociálisan érzékeny, szolidaritáson alapuló birodalom. Az Európai Parlament baloldali és zöld csoportjai támogatták ugyan a Lisszaboni szerződést, de kifogásolták annak neoliberális jellegét. Hasonlóképpen az Európai Szakszervezeti Konföderáció is jóváhagyta a Lisszaboni szerződést, mégpedig azzal az indokkal, hogy az kötelező erejűvé teszi az Alapjogi Charta szociális értékrendjét. Valójában tehát a baloldal és a zöldek részéről lenne támogatása egy olyan Európai Uniónak, amely valamilyen formában a szociális igazságra, illetve erőteljesebben a környezet védelmére helyezné a hangsúlyt. Egy ilyen formációt nevezhetnénk egy szociálisan érzékeny birodalomnak, mert a Lisszaboni szerződés által centralizált döntési hatáskörök megmaradnának, sőt a centralizáció tovább növekedne, a rendszer nem lenne demokratikusabb, ugyanakkor olyan redisztribúciót vinnének a rendszerbe, amely lényegesen csökkentené országokon belül és országok között a meglévő jövedelmi, vagyoni különbségeket.

Többsebességű Európa. A „többsebességű Európa” azt a gondolatot foglalja magában, hogy az európai együttműködés végcélja ugyan egy egységes, vagy szövetségi állam, mindegyik ország erre törekszik, se ezt az állapotot nem mindenki tudja azonos időben elérni, vannak, akik e cél felé gyorsabban, mások lassabban haladnak. A valóságban ez a „több sebesség” megvalósult, hiszen például az unió 27 tagországából csak 19 tagja az eurozónának, 22 ország a schengeni megállapodásnak, Ausztria, Svédország, Finnország, Írország pedig nem tagja a NATO-nak. Van példa tehát a több sebességre a kérdés inkább az, hogy ezt negatív fejleménynek kell-e felfogni, olyannak-e amely egy idő után további integrációhoz vezet, vagy pedig olyan természetes és esetleg tartós állapotnak, ami kifejezi az egyes országok gazdasági és társadalmi helyzetét, nemzeti érdekeit.

Saját javaslatunk

Az Európai Unió jövőjéről szóló mai viták elsősorban a jelszavak szintjén folynak, ezt a vitát szeretnénk amennyire ez egy alapvetően politikai vitaközegben lehetséges a realitások, a megvalósíthatóság szintjére emelni. Megítélésünk szerint a fenti variációk közül tartósan csak a nemzetállamok együttműködése koncepció valósítható meg, de kíváncsiak vagyunk a szélesebb társadalom véleményére is, ezért elkészítettünk egy kérdőívet, részben állampolgárok, részben pedig kutató intézetek agytrösztök részére, amelyben megkérdezzük, az ő véleményüket is.

Kérjük, hogy a fent elmondottak és egyéb ismeretei alapján mondják el véleményüket az európai együttműködéssel kapcsolatban, a mellékelt kérdőívek megválaszolásával.

Milyen Európát akarunk?

Kérdőív állampolgárok számára

A brit kilépéssel és az unió egyéb problémáival kapcsolatban újból napirendre került az Európai Unió jövőjéről folyó vita, amely számos kérdést magában foglal ezek közül néhány olyan, amely alapvetően érinti az állampolgárokat. A konzervatív civil szervezetek szövetsége, az EuCET, meg szeretné ismerni a lakosság véleményét az általunk legfontosabbaknak ítélt kérdésekről, ezért fordulunk ezzel a kérdőívvel Önök felé.

Mivel a kérdések túl bonyolultak ahhoz, hogy igen, vagy nem válaszokat várjunk a kérdőívben, minden kérdés esetén felvázoltuk a problémát és a lehetséges válaszokat, amelyek az eddigi viták álláspontjaira épültek, de lehetőséget adunk a kérdésre adott szabad válaszra is.

Az unió politikai formája

Az első és legfontosabb és manapság leginkább vitatott kérdés, hogy a jövő Európája a föderális alapokon nyugodjon-e, hasonlóan az Egyesült Államok, vagy a Német Szövetségi Köztársaság politikai rendszeréhez, vagy a nemzetállamok önállósága mellett fejlesszük a kapcsolatokat a közös érdekek mentén (nemzetek Európája).

Önnek mi a véleménye?

A inkább a föderális államformát választanám

B inkább a nemzetállamok szövetségét választanám

C egyéb formát javaslok, éedig:

A közös költségvetés nagyságrendje

Mint általában ismeretes jelenleg az unió egyes tagországai GDP-jük egy százalékát fizetik be az unió közös költségvetésébe, amelyből azután az uniós politikákat finanszírozzák. Az is ismert, hogy az együttműködés egyes formái meghatározzák a közös költségvetés nagyságrendjét. Föderális államokban a közös költségvetés a GDP 15-20 százaléka. Ha tehát föderális Európát akarunk, akkor bele kell nyugodnunk, hogy jövedelmünknek 15-20 százalékát befizetjük a közös kasszába, ahonnan az, az uniós politikák mentén újraelosztásra kerül, valószínűleg a gyengébben fejlett országok támogatását, felzárkóztatását szolgálná, mert egy föderatív államforma mellett az lenne a legfontosabb feladat.

Ön jövedelmének hány százalékáról mondana le, hogy az unió gyengébben fejlett régióit felzárkóztassuk?


0	1-2	2-3	3-5	5-7	7-10	10-15	15-20

Esetleges megjegyzés:

Az együttműködés lehetséges formái

A leírtak alapján Ön milyen együttműködési formát tartana támogatandónak, illetve melyiket utasítaná el. Kérjük, jelölje +1, +2, +3-al a pozitívan megítélt formákat és -1, -2, -3-al a negatívan megítélt formákat, véleménye erőssége szerint (pl. nagyon szeretném +3, nagyon nem szeretném -3). Amennyiben közömbösnek talál valamely formát írjon egy nullát.

Európa, mint egy föderális állam
Nemzetállamok konföderációja
Rugalmas együttműködés
Európa, mint szabadkereskedelmi övezet
Lokalizáció
Európai Birodalom
Szociálisan érzékeny, szolidaritáson alapuló birodalom
Többsebességű Európa

A kevésbé fejlett országok felzárkóztatása

Az Európai Unió egyes országai között ma igen nagyok a fejlettségbeli különbségek, a bérek között például több mint tízszeres különbség van.

Mit gondol, kellenének-e speciális felzárkóztató programok (például megfelelő technológiai transzfer, piacra jutás támogatása, támogatás nyújtása az infrastruktúra kiépítéséhez, stb.) a kevésbé fejlett országok felzárkóztatása érdekében?

Igen, szükség van ilyen programokra
Minden ország oldja meg a saját problémáját
Nem tudom

Egyéb válasz, javaslat:

Európa demográfiai jövője

Az Európai Unió legtöbb országában fogy a népesség, különösen alacsony a születésszám (a teljes termékenységi ráta) az európai őslakosok körében. Kell-e az egyes országok illetve az unió vezetőinek tenni valamit a népességfogyás megállítására?

Nem

Nem, a bevándorlók pótolják a hiányt

Igen, szükség lenne a születésszámot növelő intézkedésekre

A bevándorlás megítélése

Jelenleg nagy vita folyik a bevándorlás szükségességéről. Ön szerint:

Szükség van a bevándorlásra

Nincs szükség a bevándorlásra

Nincs véleménye

Hogyan ítéli meg az elmúlt évtizedekben az egyes régiókból bevándoroltak integrációját a saját országában?

	Európai bevándorlók	Közel-keleti és afrikai bevándorlók
A bevándorlók jól integrálódtak
A bevándorlók kissé integrálódtak
A bevándorlók kevéssé integrálódtak
A bevándorlók egyáltalán nem integrálódtak

Európai és nemzeti identitás

Ön magát

– csak a saját nemzetéhez tartozónak tartja

– elsősorban a saját nemzetéhez aztán az unióhoz

– elsősorban európainak érzi magát és csak másodsorban a saját országához tartozónak

– csak európainak érzi magát

– egyik sem

Mit tart jónak az Európai Unióban, amit továbbra is meg kell tartani?
Mit tart rossznak az Európai Unióban, amin változtatni kellene?

Nemzetiség………………………………..

Neme

Férfi □

Nő □

Más □

Életkor (évek)

30-ig □

30-60 □

60 felett □

Képzettségi szint

Alapfok □

Középfok □

Felsőfok □