Európai fegyverszállítások Ukrajnába: hadiüzletek életben tartása a kiskapus embargótól a háborús „békealapig”
Európai fegyverszállítások Ukrajnába: hadiüzletek életben tartása a kiskapus embargótól a háborús „békealapig”
A Krím-félsziget orosz annektálása és a szeparatista köztársaságok 2014-es donbászi kikiáltása után az Európai Unió fegyverembargót – a gyakorlatban nem teljes körű tilalmat – fogadott el Oroszországgal szemben, amellyel betiltotta a fegyverek, a lőszerek, katonai járművek és felszerelések, valamint félkatonai felszerelések és az ezekhez tartozó alkatrészek közvetlen vagy közvetett értékesítését, szállítását, átadását vagy exportját Oroszországba. A Tanács 2014. júliusi (2014/512/KKBP) határozata úgy biztosított kiskaput, hogy a tilalom nem érinti a nem katonai felhasználásra és/vagy nem katonai végfelhasználásra szánt kettős felhasználású, többek között a repüléstechnikában és az űriparban alkalmazott termékek és technológiák kivitelét, továbbá a tilalom nem érinti a 2014. augusztus 1. előtt kötött szerződések, illetve megállapodások végrehajtását.
Az Európai Parlament 2015. január 15-i, az ukrajnai helyzetről szóló állásfoglalása szerint a Parlament határozottan elítéli Oroszország „agresszív és terjeszkedő politikáját”, valamint „a kelet-ukrajnai szeparatisták és más irreguláris erők által elkövetett terrorcselekményeket és bűnözői magatartást”. A dokumentum deklarálja, hogy az EU Oroszország elleni szankcióinak mindaddig érvényben kell maradniuk, amíg Oroszország nem változtat agresszív ukrajnai politikáján, de hangsúlyozza, hogy Oroszország felé nyitva kell tartani a politikai és diplomáciai csatornákat. A fegyverszállítások vonatkozásában kimondta az állásfoglalás, hogy „üdvözli” a francia kormány arra vonatkozó döntését, amellyel leállítja a Mistral helikopter-hordozók szállítását, és egyben „felszólítja” a tagállamokat, hogy képviseljenek hasonló álláspontot a szankciók által nem érintett exportok vonatkozásában.
A 2014 utáni gyakorlat azt mutatja, hogy az Oroszországba irányuló fegyverszállítások kapcsán inkább piaci (újra)pozícionálási kísérletek történtek, és például Németország ezt követően is folytatta a kettős felhasználású (polgári és katonai használatra egyaránt alkalmas) fegyverek szállítását Oroszországba, mintegy 121,8 millió euró összértékben (ezt mutatja az Investigative Europe erre vonatkozó kutatása), Franciaország pedig még többet exportált az oroszoknak ezt követően, ideértve a bombákat, a rakétákat, torpedókat, robbanószerkezeteket – összesen 152 millió euró értékben. A további beszállítók 2014 és 2020 között Olaszország, Ausztria, Csehország, valamint Bulgária voltak. Mindez pedig jelentősen hozzájárulhatott ahhoz, hogy az oroszok 2020 környékéig modernizálni tudták a hadsereget, elsősorban a megvásárolt mintegy ezer harckocsi, repülőgép és támadóhelikopter révén.
Az EU mindemellett közel két évtizede hitegeti Ukrajnát az uniós integráció lehetőségével, így 2005. január 13-án az Európai Parlament szinte egyhangúlag (467 igennel, 19 nem ellenében) határozatot fogadott el a Parlament azon szándékáról, hogy közeledjen Ukrajnával a tagság kérdésében. Az uniós csatlakozási folyamat reménye inkább bátorította Ukrajnát, aminek a katonai fejleménye az lett, hogy az ukrán állam 2008-ban fegyverszállítással segítette Georgiát az Oroszországgal szembeni fegyveres konfliktusban (erre viszonzásképpen Georgiából érkező kiképzők segítették akkor az ukrán speciális egységek felkészítését). 2010-ben azonban az oroszbarátnak számító Viktor Janukovics került hatalomra, aki Ukrajna elnökeként az orosz–ukrán bizalmi viszonyt akarta erősíteni, ezért a védelmi tárca és a hírszerzés kulcsfontosságú beosztásaiba orosz anyanyelvű (Ukrajnában kisebbséginek számító) állampolgárokat nevezett ki. Janukovics a 2014-es hivatali elmozdítása óta Oroszországban él száműzetésben, és 2019-ben, távollétében halálra ítélték.
A transzatlanti kötelékben lévő Európai Unió 2014 (a krími válság kirobbanása) után is folytatta a Janus-arcú külpolitikát. 2015. február 12-én, egy hosszú minszki tárgyalás után Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna vezetői megállapodást írtak alá a kelet-ukrajnai harcok befejezéséről. A kelet-ukrajnai oroszbarát lázadók is aláírták a megegyezést, amely magában foglalta a tűzszünetet Kelet-Ukrajnában február 15-étől, illetve a nehézfegyverek kivonását is.
Angela Merkel német kancellár, François Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz államfő, valamint Petro Porosenko ukrán elnök közös nyilatkozatban fejezték ki az elkötelezettségüket Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása mellett. Martin Schulz, az Európai Parlament akkori elnöke 2015. február 12-én az állam- és kormányfők informális találkozóján elmondott beszédében kifejtette a Parlament elvárását arról, hogy mindegyik fél tartsa tiszteletben a tűzszünetet, és hogy tartózkodjon minden olyan cselekedettől, amely veszélyeztetheti a tűzszünet hatályba lépését.
Az ukrajnai reményeket az EU részéről időről időre igyekeztek lehűteni, így 2016 márciusában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy Ukrajna 20-25 évig nem lesz tagja sem az Európai Uniónak, sem pedig a NATO-nak. Az invázió kezdete óta az EU újra ráerősíteni látszik az ukrán reményekre, így például Ursula von der Leyen, a Bizottság mostani elnöke nemrég, az ukrajnai háború kitörésének első évfordulója kapcsán, 2023 februárjában megjegyezte, hogy „alig egy éve még senki sem tudta elképzelni, milyen gyorsan tud Ukrajna az EU felé elmozdulni”.
Mindez azonban nem változtat Európa, illetve az Európai Unió súlyos felelősségén a mostani háborús konfliktushoz vezető úton. Egyszerűen fogalmazva úgy néz ki a kép, hogy az EU egyes tagállamai 2014-ig és részben azt követően is segítették Oroszország hadi felkészülését egy ilyen esetleges háborúra, míg tavaly óta – immár intézményesített keretek között, az Európai Békekeret forrásaiból – mintegy 4,6 milliárd euró katonai segélyt folyósítottak Ukrajnának, a háborús szembenállás másik oldalán küzdő országnak. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője pedig most azt javasolja, hogy további 3,5 milliárd euróval egészítsék ki az immár háborút támogató, de még korábban, a Tanács 2021. március 22-i határozatával létrehozott „békealapot”, ami a fegyvervásárlásokra szánt keret megnövelt közös finanszírozását jelenti. Miközben maga a Békekeret a tanácsi határozatban kimondott szándék alapján a konfliktusok megelőzésére és a béke megteremtésére szolgál, ma egy – a fegyveres konfliktus további súlyos éleződésének lehetőségével is fenyegető – háborút támogató költségvetésen kívüli eszközként alkalmazza az EU.
A háború eszkalációja helyett azonban tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, ahogyan erről Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt egy katari gazdasági fórumon, bírálóan hozzátéve azt is: ez a háború a diplomácia kudarca, amelynek sohasem szabadott volna megtörténnie.
Csehszlovákiától a 36 tagú Unióig: milyen elvek szellemében építené tovább az EU-t Németország?
EuCET elemzés
Olaf Scholz német kancellár május 9-én az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, az „Ez Európa” című vitasorozat keretei között felszólalva egy szenvedélyes beszédet mondott hallgatóságának, amelyben többek között azt is hangsúlyozta, hogy Németország ma Ukrajna legnagyobb támogatója az EU-n belül, és az is marad. A szónoklatnak azonban több fontos további elemét is kiemelte a sajtó, amelyekből – Scholz korábban tett nyilatkozataival szoros összhangban – kirajzolódik egy részleges vízió arról, hogy az Unióban fajsúlyosnak számító német politikusok milyen jövőt szánnak Európának.
A német kormányfő szerint, ha Európa államai nem fognak össze és nem cselekednek együtt, akkor a kontinens marginálissá válik, és nem tud majd beleszólni a világ jövőjébe. Scholz a tagállamokhoz fordulva azt kérte, hogy koordinálják jobban a fegyverkezési projektjeiket, és lényegében egy olyan geopolitikai unió mellett szállt síkra a beszédében, amely felveheti a versenyt Oroszországgal és Kínával, továbbá megerősítette, hogy az EU-hoz közeledő nyugat-balkáni államoknak, továbbá Ukrajnának, Moldovának és később Georgiának is a közösség részévé kell válnia. Scholz „igazán kínosnak” nevezte, hogy a hat fontos nyugat-balkáni ország integrációja alig haladt előre az elmúlt két évtized alatt.
A szövetségi kancellár szerint nem szabad engedni, hogy egyes tagállamok megakadályozzák vétójukkal a döntéseket a további országok felvételéhez, ezért a közösségnek változtatnia kell a döntéshozatali folyamatain. Scholz továbbá megismételte azt a felhívását, hogy több tanácsi határozatot hozzanak minősített többséggel a kül- és adópolitikában (vagyis ezen területeken ne kelljen egyhangúlag dönteni). Ehhez számít az európai parlamenti többség támogatására, azonban – a dolog pikantériájaként – azzal a döntéshozatali nehézséggel kerülne így szembe, hogy az egyhangúság elvétől való elmozduláshoz az EU-tagállamok egyhangú döntésére volna szükség.
A teljes logikai képhez hozzátartozik, hogy ezt a döntéshozatali változtatást hosszú távon – a német kancellár érvelése alapján – az Európai Unió későbbi bővítése (a balkáni tagjelöltekkel, valamint az említett Ukrajnával, Moldovával és hosszú távon Georgiával) azért is megköveteli, mert a mostaninál is szélesebb közösségnek kell majd adott esetben gyorsan és hatékonyan a megfelelő döntéseket meghoznia. Továbbá részben ideértendő a már EU-tag Horvátország, Románia és Bulgária felvétele a schengeni övezetbe. Ebben a fajta gondolkodásban a közösség mélyítéséről van szó a meglévő tagok körén belül, és a további tagállamokkal való bővítésről, még ha ez az elképzelés hordoz is magában ellentmondásokat. Scholz már korábban aláhúzta, hogy az uniós tagság 30, sőt akár 36 országra történő kiterjesztése jelentős változtatásokat igényelne a szervezeti és az adminisztratív folyamatokban, és a tanácsi döntési egyhangúság alapelvének visszaszorításán túl – a közösségi döntéshozatalban – az EU-biztosok rendszerét is újra kellene gondolni. Természetesen azzal a német kormányzati szereplőknek is tisztában kell lenniük, hogy a kisebb tagállamok önként aligha mondanának le például a vétójogukról.
A közepes méretű és népességű, jelentős részben kelet-közép-európai tagországok eddig jól érvényesülő befolyását és politikai súlyát csökkentené az elképzelés, ráadásul ezek az államok és szuverenitáspárti kormányaik most már nem számíthatnak az EU-ból 2020-ban távozott britekre, akik nélkül már nehezebben tudnak ún. blokkoló kisebbséget kialakítani (a blokkoló kisebbségnek a Tanács legalább négy tagjából kell állnia). Azzal, hogy a Bizottság tervei szerint az Unióban kibővítenék a minősített többségi szavazás alkalmazását további szakterületeken vagy a külpolitikában, általánosságban tovább csökkenne az egyes tagállamok jogköre – így az a képességük, hogy a közösség ügyeiben az ő akaratukat is figyelembe véve hozzanak kötelező érvényű döntéseket. A tendenciát világosan jelzi, hogy a 2009-ben hatályba lépett, a korábbi szerződéseket kiegészítő Lisszaboni Szerződés is növelte azon szakpolitikai területek számát, amelyekben a Tanács minősített többségi szavazás útján dönt.
Ugyanez az érdekellentét fennáll Kelet-Közép-Európával a bevándorláspolitika tekintetében is. Scholz több korábbi nyilatkozatában is arra kérte az Unió tagállamait, hogy azt a migrációs politikát kell közösen folytatni, amelynek középpontja a szolidaritás. Május 9-i beszédében a jelenleg megvalósítható szabályozás érvényesítését kérte a jövő tavaszi európai parlamenti választásig, amely azt jelenti, hogy a szakképzett munkaerő legálisan jöhessen be az Unióba, valamint hogy a származási és tranzitországoknak vissza kell fogadniuk azokat az embereket, akiknek nincsen tartózkodási engedélyük az EU területén való maradáshoz. Ehhez szerinte hatékonyan kellene védeni a külső határokat, ahogyan erről a 2023. február 9-i uniós csúcson megállapodtak (az Európai Tanács ekkor egynapos csúcstalálkozót tartott Brüsszelben).
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a februári csúcson úgy fogalmazott, erre az EU-ban három finanszírozási lehetőség is kínálkozik: a nemzeti források, a tagországok közötti szolidaritási mechanizmus keretein belüli pénzeszközök, és az uniós költségvetési források. A Bizottság elnöke úgy látja, hogy ezeknek a támogatásoknak elsősorban az infrastruktúrára kell vonatkozniuk, „amely nélkül egyetlen határkerítés sem működik”. Ezért kellenek kamerák, elektronikus felügyelet, személyzet, járművek és őrtornyok is. Ugyancsak februárban Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője azt mondta, hogy kivételes esetekben kerítésekre is szükség van, és ezekhez uniós támogatást kell biztosítani. Igaz, a német néppárti politikus szerint az Olaszország melletti kiállás azt jelenti, hogy más országoknak is be kell fogadniuk menedékkérőket. Ez pedig már egybecseng Scholz azon elképzelésével, hogy a migráció és a menekültek befogadása terén az EU-nak egységesnek kell lennie.
Ezt az elvet támasztja meg, hogy Giorgia Meloni olasz miniszterelnök arról számolt be: ezen a csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy az illegális migránsok esetén – a visszaküldések számának növelése érdekében – a menedékkérelem egy uniós országban történő elutasítását az összes többi tagállamban is elismerik. Ez a kormányfő szavai szerint egy lépés a helyes irányba, mivel szerinte tény, hogy a migráció mindig összeurópai kérdés.
Ami a szabályozási keretet illeti, ezt az Európai Unió az évek során kialakította a magas szinten képzett, Európában piacképes munkavállalók, a diákok, kutatók, az idénymunkások, továbbá a családegyesítést, mint bevándorlási eljárást kérelmezők jogszerű migrációját illetően. Az EU ezenkívül közös szabályokat alkalmaz a menedékjog iránti kérelmek elbírálására, és emellett – az EU nevében – a Tanács határozataival visszafogadási megállapodásokat köt az irreguláris migránsok visszaküldése, az erre irányuló gyors és hatékony eljárások létrehozása céljából.
A német nyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy egyelőre nem kezdődött meg a valódi változás az Európai Unió migrációs politikájában, és az uniós politikusok jelentős része még ragaszkodik az EU-n belüli „menekültszolidaritás” eszméjéhez. Az európai választók akaratát is figyelembe véve elismerik a külső határok biztonságos őrizetének fontosságát, így az uniós közösségen belüli biztonság erősítését is, mint prioritást, de legtöbbjük fenntartja a kétfenekű beszédet, és például Magyarországot mindmáig nyomás alatt tartják szigorúan következetes migrációs politikája miatt.
Az irány jövőbeli változása még nem biztos. A német kancellár korábbi beszédeit alapul véve sem kellő okkal feltételezhető, hogy a háború valóban sok mindent megváltoztatott. Scholz híressé vált, a Bundestagban elmondott 2022. február 27-i beszédében, amellyel az Ukrajna ellen napokkal előtte megindított orosz invázióra reagált, történelmi fordulópontnak (németül Zeitenwende) minősítette a támadást és ekkor bejelentette azt, hogy válaszul kormánya 100 milliárd eurós alapot hív életre a katonai kiadások jelentős megnövelésére, változtatva ezzel Németország korábbi óvatos védelmi politikáján.
A külpolitikai változtatást úgy kell meglépnie Berlinnek, hogy közben odahaza folyton azt kérik számon rajta, miért nem mutat meggyőzőbb elszánást. Ezek a viták jórészt az uniós porondon is zajlanak: Manfred Weber május 9-én egyenesen arról beszélt az EP-ben, hogy az ukrajnai fegyverszállítások kapcsán egyeseknek olyan benyomása is volt, hogy a német kormány nem hisz Ukrajna katonai sikerében, emellett odavetette, hogy Németország alapvető kérdésekben áll szemben Kínával is. A szövetségi kormánykoalíciót ostorozta a külpolitikai egységesség hiánya miatt, és kijelentette: Európának útmutatásra van szüksége Berlintől.
A jóval erősebbnek ígért hadi jelenlét Németország nagyobb biztonságpolitikai és diplomáciai szerepvállalását vetíti előre az Európát érintő ügyekben, ami katonai tekintetben fordulat az elmúlt csaknem nyolcvan év felfogásához képest, sőt igazából Bismarck kancellársága (1871–1890) és II. Vilmos császár uralkodása (1889–1918) óta. Elemzések szerint ezzel Scholz a biztonságot és a védelmet az európai projekt középpontjába helyezte, és a „szuverén Európa” eszméjét a transzatlantisággal erősítve, egyfajta altervatívát kínál Emmanuel Macron Európa-koncepciójával szemben. A kancellár víziója alapján tehát az ukrajnai háború teljes átalakulást követel a tekintetben, hogy az öreg kontinensnek katonai és védelmi szempontból erősítenie kell magát. Ugyanakkor a Zeitenwende pontosabb tartalmát Scholz tavaly februárban nem tisztázta, és csak annak egyes további elemeit bontotta ki a tavaly nyári prágai beszédében és a nemrég, május 9-én az EP-ben előadott szónoklatában. Scholz mindezzel – a francia államfő útját követve – egy vitaindító dialógust kezdett Európa jövőjéről.
A német kormányzati gondolkodás – a kancellár beszédeinek tükrében – részben felismerte, hogy a legfőképpen saját belső ügyeire koncentráló, gazdasági alapú békeprojektként indult európai integrációban mind nagyobb szerephez jut a biztonság, és az Európai Uniónak a külső fenyegetésekre kell összpontosítania energiái egy jelentős részét. Ebbe a szemléletbe valóban szervesen illeszkedhetne a migrációs politika újratervezése, valamint az Európai Unió Nyugat-Balkán felé történő bővítése. Scholz továbbá európai légvédelmi rendszert javasol, amelybe Németország sokat befektetne, valamint sürgette az európai védelmi miniszterek „Független Tanácsát”, hasonlóan egyéb szakterületek uniós döntéshozatalához. Scholz szerint az Európai Uniónak ezen kívül lenne egy „gyorsreagálású hadereje”, amely 2025-re készen állhatna.
Az említett prágai beszédben Scholz nem mást, mint Tomáš Masarykot, az első csehszlovák államalakulat megalapítójának 1918-as szavait idézte: „az államok kitartanak azon értékek mellett, amelyekből felépülnek”, amivel a gyakorlatban arra kívánt utalni, hogy meg kell őrizni az EU értékeit, amelyek az Európai Unióról szóló Szerződés 2. cikkében szerepelnek, és a mai politikai vitákban a jogállamiság és a demokrácia elveiként jelennek meg. Scholz történelmi idézete Masaryktól különös abból a szempontból, hogy az első világháború utáni csehszlovák állam azt a hivatalos ideológiát hirdette, hogy nincs külön cseh és szlovák nemzet, hanem csak egy csehszlovák nemzet, amivel a szlovákok és más etnikai csoportok, például a Szudéta-vidéki németek vagy a Felvidéken élő magyarok nagy többsége sem értett egyet. Vagyis itt egy olyan önkényes állammodellről, és politikai közösségről volt szó, amely nem konszenzuson, józan megegyezésen alapuló döntéshozatal nyomán született meg, és amely végig nyugtalanságot tartott fenn a kisebbségi etnikai csoportok körében. A csehszlovák párhuzam tehát éppen a nemzeti identitások, önállóságok és az erőteljes, sokszor kíméletlennek mutatkozó központi akarat közötti konfliktusok jelentőségét húzza alá. Egyben rávilágít arra, hogy miért probléma – és sajnos miért nem meglepő –, ahogyan ma az Európai Unió hozzááll az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéhez.
A törekvés maga, hogy a lassú és bürokratikus közösség helyett egy hatékonyabb, a 21. század kihívásaira gyorsabban reagálni képes EU-ra szükség, amely önmaga védelmére is alkalmas, csak akkor támogatható, ha ez nem önkényes birodalmi törekvések szellemében valósul meg, és ennek egyik legfontosabb alapja éppen Németország uniós és más európai szomszédaihoz, szövetségeseihez fűződő kapcsolatainak valóban újfajta megközelítése lenne. Az új, változtató szándékú irány csak akkor lehet reménykeltő, ha a német vezetés is belátja, hogy a kontinenst Németország és Kelet-Közép-Európa kölcsönös tiszteleten alapuló, és a felek nemzeti érdekeit is szolgáló együttműködése képes kimenteni a bajból. Ha a Scholz által említett „reformok” egy része valósággá válna, az bizonyára sokak meglátásában komoly lépéseket jelentene egy geopolitikaibb EU felé, hosszabb távon viszont az integrációs közösség – Brexit utáni – további bomlását is eredményezhetik.
Egy magyar szellemi honvédő kiáltása
Felhívás
a volt szocialista országok népeihez
Az Európai Unióban brutális háború dúl a normalitás–abnormalitás, az erkölcs– erkölcsnélküliség, a korlátozott szuverenitás–a teljes alávetettség, azaz a nemzetállamok és föderalisták hívei között. Ne feledjétek, hogy a föderális Unió parlamentjében országaitok – külön-külön – csupán néhány százalékos érdekérvényesítő képességgel rendelkeznének. A tét tehát a jövőnk! Most a támadások célpontjában Magyarország áll, a gyermekek védelmében hozott pedofil-ellenes törvény miatt. Az állandósult balliberális támadások kivédése ellen Magyarország és Lengyelország már korábban véd és dacszövetséget kötött, vétójoguk érvényesítésével. Ez egy igen veszélyes helyzet, mert ha a választópolgárok kiszámíthatatlan döntése következtében valamelyik országban balliberálisok jutnak hatalomra, akkor a védelem nélkül maradt másik ország is elvész, vétó hiányában. Sajnos a vétójog is egyre kevesebbet ér, mivel az Európai Parlament és Bizottság már érvényes jogszabályokon is túllép. Elmúlt az, az idő, amikor is meg lehetett várni azt, hogy a gesztenyét mások kaparják ki. Ez a magyar közmondás azt jelenti, hogy senki sem várhat arra, hogy mások harcoljanak helyette, mások viseljék a közös érdekért vívott háború terheit és következményeit. A volt szocialista országoknak tehát dönteniük kell, és oda kell állniuk valamelyik oldalra. Ha egy békát fazékba raknak, és a vizet lassan melegítik fel, a béka nem ugrik ki belőle, lassan megfől. Ha a volt szocialista országok nem tiltakoznak folyamatosan Brüsszel diktatúrája ellen, akkor úgy járunk, mind a béka, Brüsszel tüze alatt lassan mind megfőlünk. Csakis szolidaritással van esélyünk megvédeni keresztény alapú kultúránkat és viszonylagos szuverenitásunkat! Szabadságszerető népek, álljatok ki Magyarország mellett!
Az oszmán terjeszkedés már a középkorban, Nagy Lajos királyunk idején elérte a Szávát. Magyarország a kor legszervezettebb és legerősebb katonaállamával szemben százötven évig sikeresen harcolt, de a hosszú háború lassan felőrölte erejét. Szerencsétlenségünkre, a reformáció következtében, akkoriban Európa szerte vallásháborúk törtek ki. Keresztények harcoltak keresztények ellen, miközben az oszmán seregek 1521-ben már elfoglalták Nándorfehérvárat, a mai Belgrádot. Így 1526-ban, a magára maradt magyar sereg Mohácsnál vereséget szenvedett. Mi, magyarok százötven évre, a Balkán népei pedig ötszáz évre kerültek török iga alá. A történelmi tanulság az, hogy mi, kis népek, a nagyhatalmak ellen csakis együttműködéssel érhetünk el sikert. Ha most nem fogunk össze, akkor Brüsszel politikai és gazdasági zsarolással egyenként fog levadászni minden kivárásra játszó országot!
Külhoni magyar testvéreink!
Ebben nagy háborúban segítsetek az anyaországnak! Arra kérlek benneteket, hogy a fenti felhívást terjesszétek minden lehetséges módon, és azt fordítsátok le országaitok hivatalos nyelvére is. Továbbá, petíciókkal forduljatok a nemzeti elkötelezettségű, de nem soviniszta pártokhoz azzal a kéréssel, hogy nyíltan foglaljanak állást a tömeges bevándoroltatás, a gender lobbi nyomulása és az Unió föderális állammá alakítása ellen! Figyelmetekbe ajánlom Babits Mihály örök érvényű sorait (Jónás könyve, harmadik rész):
„Halld az Egek Urának Istenének
kemény szózatját, nagy Ninive, térj meg,
… mert vétkesek közt cinkos aki néma.”
2021.07.31.
B.P.
nyugalmazott erdőmérnök