TISZTELET A NAGY LENGYEL NEMZETNEK
TISZTELET A NAGY LENGYEL NEMZETNEK
November 11-e különleges nap minden lengyel életében az anyaországban és szerte a világban. Ma ünneplik a visszaszerzett függetlenségüket, az elnyomás feletti győzelmüket, azt, hogy 1918-ban ezen a napon 123 év után Lengyelország újra szuverén állammá vált.
A magyarok és a lengyelek sorsa összefonódott az évszázadokon át, a két nemzet történelme számos ponton eggyé vált. Stanisław Worcell, aki Kossuth elválaszthatatlan társa volt a londoni emigrációban erről így írt: „Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak”.
„Mindazok, akik hisznek Istenben, mint az igazság, az igazságosság, a jó és a szépség forrásában” – ahogy fogalmaz Lengyelország alkotmánya – fontosnak tartják a XXI. században is azokat az értékeket, amelyek átvezették a nagy nemzeteket az elmúlt évszázadok gyötrő nehézségein és embert próbáló kihívásain. Ezek az értékek, az önazonossághoz, a saját identitáshoz való ragaszkodás és a függetlenség feltétlen tisztelete olyan szívbéli érzelmek, amelyekből sem lengyel barátaink sem mi, magyarok nem vagyunk hajlandóak engedni.
Ezen a jeles napon tisztelettel adózunk a nagy lengyel nemzetnek, szeretettel gondolunk barátainkra akikkel egy évtized óta vállt vállnak vetve küzdünk és biztosítjuk őket feltétlen lojalitásunkról, bármilyen nehézséggel is szembesülünk az elkövetkező évtizedekben.
Csizmadia László CÖF-CÖKA elnök
Ifj. Lomnici Zoltán CÖF-CÖKA szóvivő
Tomasz Terlikowski
Inkulturáció a posztkeresztény világban
A laicizálódás ténnyé vált. A világjárvány és a vele járó korlátozások pedig „legalább tíz évvel” felgyorsították ezt a folyamatot. Ezt a véleményt fogalmazta meg a „L’Osservatore Romano” napilapnak adott interjúban Jean-Claude Hollerich bíboros, az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának (COMECE) elnöke.
Nehéz lenne vitába szállni ezzel az érvvel, ugyanezt figyelhetjük meg ugyanis Lengyelországban is. Legfeljebb az a vélemény elgondolkodtató, hogy maga a bíboros nem aggódik különösebben a folyamatok felgyorsulása miatt, mert az amúgy is bekövetkezett volna, a csökkenő hívek számáról pedig azt mondta, hogy akik távoztak, „csak kulturális katolikusok” voltak. Természetesen nehéz lenne nem egyetérteni a megállapítás lényegével. Az az ember, aki találkozott életében Istennel és – botlásai ellenére – igyekszik mellette maradni, nem fogja otthagyni az egyházat, de engem ez a jelenség akkor is aggaszt. Miért? Mert a kulturális katolikusok szintén meríthettek az egyház bölcsességéből, és könnyebb volt számukra a Jézussal való találkozáshoz vezető út, hogy mint a kulturális agnosztikusok számára. Attól függetlenül, hogyan értékeljük ezt a jelenséget, nem kerülhetjük el a kérdést, hogy mit kezdjünk mindezzel. Milyen keresztény választ adhatnánk rá? Posztkeresztény időkben élünk, egy olyan időszakban, amelynek nem csak kitartó evangelizációra van szüksége, hanem annak új formáit kellene folyamatosan kutatnia, új módon kellene megközelítenie az embereket, akik nyelve, gondolkodása nagyban különbözik az egyház által használt nyelvtől. Jelenleg az inkulturáció a legnagyobb kihívásunk, ami nem könnyű, mivel a posztmodern világ és a kereszténység antropológiája valamint metafizikája nagyban különböznek egymástól. A hitükben meggyőzöttek megerősítése, annak az üzenetnek a megszilárdítása, hogy semmit ne veszítsünk el, hosszabb távon nem lesznek hatékonyak, ha pedig hisszük, hogy keresztényként valami valóban fontosat kell átadnunk a világnak, ha hisszük, hogy Jézus gyógyír az emberiség minden betegségére, akkor folyamatosan új módokat kell keresnünk arra, hogy eljuthasson az emberekhez.
Jacek Liziniewicz – Gazeta Polska
POLGÁRI PLATFORM :: AZ ELSZABADULT KROKODIL
Lengyelországnak nem érdeke, hogy az ellenzék gyenge legyen. Sajnos, az utóbbi öt évben ilyen volt. A Polgári Platform és társainak terve ugyanis az volt, hogy a hisztéria által lefárasszák a társadalmat, majd legfeljebb két év után, az utca és a külföld nyomására átvegyék a hatalmat. Nem állítom, hogy ez nem sikerülhetett volna. Sikerülhetett volna. A zajongás kifárasztotta az embereket. Nem hagyta, hogy normálisan éljenek. Végül azonban a választók ésszerűen viselkedtek és a PiS képviselőit választották meg, akik nem elég, hogy tudtak mit felkínálni nekik, de korábbi ígéreteiket is betartották. Úgy gondolom, ebben rejlik a PiS és jelöltje, Andrzej Duda fölénye. Ezen kívül nagyon jól jött a választási kampányban a totális ellenzék eszméje. Mert tudjuk – jönnek és forró vassal égetnek ki mindent és mindenkit. Egyszerűen nem volt ésszerű az ellenzékre szavazni. Annál is inkább, mert Rafał Trzaskowski, korábban pedig a PO politikusainak többsége megmutatták, hogy a választási programok nem jelentenek számukra semmit. Ezért, ha a Platform vissza akar térni a győzelmek útjára, meg kell változnia. Mindenekelőtt, teret kell adnia a PiS-nek. Budkának és társainak ki kellene jelenteniük: többségetek van, hát reformáljatok. A hisztérikus pattogás és a Brüsszelbe rohangálás Angela Merkel szoknyája mögé csak azt az érzést erősíti, hogy olyan nagy a (bármilyen) változásokkal szembeni ellenállás, hogy lehetetlen bármilyen reformot is végrehajtani. Mindeközben a PO 5 évvel ezelőtt megtehette volna, hogy hátradől, most pedig csak azzal foglalkozik, hogy kérdőre vonja Zbigniew Ziobrot, hogy megfelelően működnek-e már a bíróságok. A lengyelek többsége továbbra is nemmel válaszolna, de nagyobb részük megállapítaná, hogy mindez az ellenzék, a Velencei Bizottság, az Európai Unió és a foggal-körömmel védekező bírói kaszt hibája. Ugyanígy fog végződni a média erővel történő megvédése is a külföldi tőkével szemben. A PO-nak nem kellene mást tennie, mint követelni és elszámoltatni. És várni. Mint a krokodil a Nílus partján. Amely akkor a leghatékonyabb, ha áldozata biztonságban érzi magát. Ezzel szemben a PO jelenleg – és minden arra utal, hogy továbbra is ilyen marad – egy butuska hüllő, amely csak a farkával csapdos, jobbra és balra fröcskölve a vizet, így még eszébe sem jut senkinek, hogy a part közelébe menjen.
Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője
- július 1.
Vajon támogatná-e Dmowski és Witos a bolsevikokat?
Rafał Trzaskowski egyáltalán nem liberális. Egy olyan pártot képvisel, amely a legtöbbször emelt adókat, és amely ellenőrzés alatt próbált tartani szinte minden gazdasági folyamatot, mindezt úgy, hogy az hatalmas korrupciót szült. A még a választási kampány előtt bemutatott nézetekkel inkább egy kulturális forradalmat megvalósítani kívánó neomarxista bandába illene, amely LGBT mozgalmakat finanszíroz és helyi provokátorokat pénzel. Ezen kívül környezetében csak úgy hemzsegnek a népi demokrácia hadseregének hagyományait visszasíró tisztek, akiket az oroszokkal való együttműködéssel vádolnak.
Köreiben megfigyelhető a régi biztonsági szolgálat jelentős részvétele is, mint például a Franciszek Blachnicki atya halálában érintett volt SB munkatárs, Jolanta Lange. Ha még létezik a Lengyel Kommunista Párt bármilyen jellegű megnyilvánulása, abba Trzaskowski tökéletesen illeszkedne. Sikerült bekerülnie a választás második fordulójába, elszippantva Robert Biedroń szinte minden választóját. Nem is csoda, hiszen a két politikus csak narrációjukban különbözik. Biedroń azt mondta, amit gondolt, ezért nem volt esélye, Trzaskowski pedig teljesítette párttársa, Izabela Leszczyna feltételeit, és nem volt „túl tisztességes”. Bár a „tisztesség” szót már így is kihúzta a Lech Kaczyńskitól ellopott választási jelmondatból.
A második forduló győzelmét Hołownia, Kosiniak-Kamysz és Bosak választói fogják eldönteni. Ami Hołowniat illeti, választóira egy kellemetlen ráeszmélés vár, amikor odaadják Trzaskowskinak, mint egy zsák krumplit. Szinte biztos vagyok benne, hogy nagy részük egyszerűen el sem megy szavazni. Kérdés, mit tesz Kosiniak-Kamysz és Bosak? Egyikük Wincenty Witos, másikuk pedig Roman Dmowski hagyományaira hivatkozik. Ha száz évvel ezelőtt megkérdeztük volna ezt a két nagy államférfit, hogy Piłsudski mellé állnak, vagy Lengyelország Kommunista Pártját (KPP) választják, minden bizonnyal még csak annak a gyanújára is egy pofonnal válaszolnának, hogy esetleg a kommunistákat támogatnák. Ma, akik a két politikus hagyományaira hivatkoznak, egyáltalán nem ennyire határozottak. Kosiniak-Kamysz hatalmas árat fizetett, hogy ebben a kampányban inkább úgy viselkedett, mintha a Népi Párt (ZSL), nem pedig a Lengyel Néppárt (PSL) vezetője lenne.
Kérdés, hogy Bosak a PAX vagy a Nemzeti Párt (SN) szerepét fogja betölteni? Dmowski, bár távol állt Piłsudskitól, a hazáját szolgálta, semmilyen formában, főleg kulturális-társadalmi formájában nem fogadta el a marxizmust, mindenkitől, így Moszkvától is független Lengyelországot akart. A PAX elfogadta a marxisták kormányait és a Moszkvától való függőséget. Hasonló párhuzamokat vonhatunk a PSL és ZSL esetében is. Az igazság órái jönnek el a nemzeti és népi mozgalmak részére. Család 500 + vagy LGBT + programok? Berlini vagy Varsó mellett épülő repülőtér? Hajózás szabadsága Lengyelország számára, vagy a lengyel hajózás orosz ellenőrzése? Lengyel nemzeti patriotizmus vagy drogos sofőröket alkalmazó német busztársaság? Dmowski és Witos nagysága abban mutatkozott meg, hogy felül tudtak emelkedni a nézetkülönbségek felett és Piłsudskival együtt védték Lengyelországot. Kérdés, hogy van-e bármi közük hozzájuk azoknak, akik rájuk hivatkoznak. A kérdésre hamar megkapják a választ. A jobboldal választásról választásra egyre több szavazatot kap. Meggyőződésem, hogy Andrzej Duda győzni fog – ennek egyetlen feltétele a teljes fegyelem és a választók mozgósítása. Érdemes végiggondolni, hogy miért választotta számos jobboldali gondolkodású fiatal Bosakot vagy Hołowniat. Az 500 + program mellé szükség van még egy Vállalkozó + programra is. A vállalkozni akaró fiatalokat nem az egyre magasabb minimálbér, hanem a fizetéskor kapott egyre magasabb adókedvezmény fogja ösztönözni.
Jelenleg nehéz ez ügyben bármilyen tisztességes ígéretet tenni, mivel válsággal kell számolnunk. Azonban be lehet mutatni egy ilyen programot a következő évekre lebontva. Dudának meg kell mutatnia, hogy nyitott a fiatalokra, akik szeretik a szabadságot, ami egyáltalán nem áll ellentétben a hagyományok és a család védelmével. Így néz ki egy republikánus program, persze a valóságot figyelembe vevő lengyel kiigazításokkal.
Drága barátaim: teljes mozgósítást! Ne adjuk oda Lengyelországot a neobolsevikoknak!