Európai fegyverszállítások Ukrajnába: hadiüzletek életben tartása a kiskapus embargótól a háborús „békealapig”
Európai fegyverszállítások Ukrajnába: hadiüzletek életben tartása a kiskapus embargótól a háborús „békealapig”
A Krím-félsziget orosz annektálása és a szeparatista köztársaságok 2014-es donbászi kikiáltása után az Európai Unió fegyverembargót – a gyakorlatban nem teljes körű tilalmat – fogadott el Oroszországgal szemben, amellyel betiltotta a fegyverek, a lőszerek, katonai járművek és felszerelések, valamint félkatonai felszerelések és az ezekhez tartozó alkatrészek közvetlen vagy közvetett értékesítését, szállítását, átadását vagy exportját Oroszországba. A Tanács 2014. júliusi (2014/512/KKBP) határozata úgy biztosított kiskaput, hogy a tilalom nem érinti a nem katonai felhasználásra és/vagy nem katonai végfelhasználásra szánt kettős felhasználású, többek között a repüléstechnikában és az űriparban alkalmazott termékek és technológiák kivitelét, továbbá a tilalom nem érinti a 2014. augusztus 1. előtt kötött szerződések, illetve megállapodások végrehajtását.
Az Európai Parlament 2015. január 15-i, az ukrajnai helyzetről szóló állásfoglalása szerint a Parlament határozottan elítéli Oroszország „agresszív és terjeszkedő politikáját”, valamint „a kelet-ukrajnai szeparatisták és más irreguláris erők által elkövetett terrorcselekményeket és bűnözői magatartást”. A dokumentum deklarálja, hogy az EU Oroszország elleni szankcióinak mindaddig érvényben kell maradniuk, amíg Oroszország nem változtat agresszív ukrajnai politikáján, de hangsúlyozza, hogy Oroszország felé nyitva kell tartani a politikai és diplomáciai csatornákat. A fegyverszállítások vonatkozásában kimondta az állásfoglalás, hogy „üdvözli” a francia kormány arra vonatkozó döntését, amellyel leállítja a Mistral helikopter-hordozók szállítását, és egyben „felszólítja” a tagállamokat, hogy képviseljenek hasonló álláspontot a szankciók által nem érintett exportok vonatkozásában.
A 2014 utáni gyakorlat azt mutatja, hogy az Oroszországba irányuló fegyverszállítások kapcsán inkább piaci (újra)pozícionálási kísérletek történtek, és például Németország ezt követően is folytatta a kettős felhasználású (polgári és katonai használatra egyaránt alkalmas) fegyverek szállítását Oroszországba, mintegy 121,8 millió euró összértékben (ezt mutatja az Investigative Europe erre vonatkozó kutatása), Franciaország pedig még többet exportált az oroszoknak ezt követően, ideértve a bombákat, a rakétákat, torpedókat, robbanószerkezeteket – összesen 152 millió euró értékben. A további beszállítók 2014 és 2020 között Olaszország, Ausztria, Csehország, valamint Bulgária voltak. Mindez pedig jelentősen hozzájárulhatott ahhoz, hogy az oroszok 2020 környékéig modernizálni tudták a hadsereget, elsősorban a megvásárolt mintegy ezer harckocsi, repülőgép és támadóhelikopter révén.
Az EU mindemellett közel két évtizede hitegeti Ukrajnát az uniós integráció lehetőségével, így 2005. január 13-án az Európai Parlament szinte egyhangúlag (467 igennel, 19 nem ellenében) határozatot fogadott el a Parlament azon szándékáról, hogy közeledjen Ukrajnával a tagság kérdésében. Az uniós csatlakozási folyamat reménye inkább bátorította Ukrajnát, aminek a katonai fejleménye az lett, hogy az ukrán állam 2008-ban fegyverszállítással segítette Georgiát az Oroszországgal szembeni fegyveres konfliktusban (erre viszonzásképpen Georgiából érkező kiképzők segítették akkor az ukrán speciális egységek felkészítését). 2010-ben azonban az oroszbarátnak számító Viktor Janukovics került hatalomra, aki Ukrajna elnökeként az orosz–ukrán bizalmi viszonyt akarta erősíteni, ezért a védelmi tárca és a hírszerzés kulcsfontosságú beosztásaiba orosz anyanyelvű (Ukrajnában kisebbséginek számító) állampolgárokat nevezett ki. Janukovics a 2014-es hivatali elmozdítása óta Oroszországban él száműzetésben, és 2019-ben, távollétében halálra ítélték.
A transzatlanti kötelékben lévő Európai Unió 2014 (a krími válság kirobbanása) után is folytatta a Janus-arcú külpolitikát. 2015. február 12-én, egy hosszú minszki tárgyalás után Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna vezetői megállapodást írtak alá a kelet-ukrajnai harcok befejezéséről. A kelet-ukrajnai oroszbarát lázadók is aláírták a megegyezést, amely magában foglalta a tűzszünetet Kelet-Ukrajnában február 15-étől, illetve a nehézfegyverek kivonását is.
Angela Merkel német kancellár, François Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz államfő, valamint Petro Porosenko ukrán elnök közös nyilatkozatban fejezték ki az elkötelezettségüket Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása mellett. Martin Schulz, az Európai Parlament akkori elnöke 2015. február 12-én az állam- és kormányfők informális találkozóján elmondott beszédében kifejtette a Parlament elvárását arról, hogy mindegyik fél tartsa tiszteletben a tűzszünetet, és hogy tartózkodjon minden olyan cselekedettől, amely veszélyeztetheti a tűzszünet hatályba lépését.
Az ukrajnai reményeket az EU részéről időről időre igyekeztek lehűteni, így 2016 márciusában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy Ukrajna 20-25 évig nem lesz tagja sem az Európai Uniónak, sem pedig a NATO-nak. Az invázió kezdete óta az EU újra ráerősíteni látszik az ukrán reményekre, így például Ursula von der Leyen, a Bizottság mostani elnöke nemrég, az ukrajnai háború kitörésének első évfordulója kapcsán, 2023 februárjában megjegyezte, hogy „alig egy éve még senki sem tudta elképzelni, milyen gyorsan tud Ukrajna az EU felé elmozdulni”.
Mindez azonban nem változtat Európa, illetve az Európai Unió súlyos felelősségén a mostani háborús konfliktushoz vezető úton. Egyszerűen fogalmazva úgy néz ki a kép, hogy az EU egyes tagállamai 2014-ig és részben azt követően is segítették Oroszország hadi felkészülését egy ilyen esetleges háborúra, míg tavaly óta – immár intézményesített keretek között, az Európai Békekeret forrásaiból – mintegy 4,6 milliárd euró katonai segélyt folyósítottak Ukrajnának, a háborús szembenállás másik oldalán küzdő országnak. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője pedig most azt javasolja, hogy további 3,5 milliárd euróval egészítsék ki az immár háborút támogató, de még korábban, a Tanács 2021. március 22-i határozatával létrehozott „békealapot”, ami a fegyvervásárlásokra szánt keret megnövelt közös finanszírozását jelenti. Miközben maga a Békekeret a tanácsi határozatban kimondott szándék alapján a konfliktusok megelőzésére és a béke megteremtésére szolgál, ma egy – a fegyveres konfliktus további súlyos éleződésének lehetőségével is fenyegető – háborút támogató költségvetésen kívüli eszközként alkalmazza az EU.
A háború eszkalációja helyett azonban tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, ahogyan erről Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt egy katari gazdasági fórumon, bírálóan hozzátéve azt is: ez a háború a diplomácia kudarca, amelynek sohasem szabadott volna megtörténnie.
Ukrajnai háború: a washingtoni törvényhozásban lobbizó hadiipari gigacégek lesznek a legnagyobb nyertesek?
Az ukrajnai háború a nyugati, így különösen az amerikai hadi-védelmi gyártóvállalatok számára komoly üzleti lehetőségeket jelent, és az ismert tények alapján elmondható, hogy a Lockheed Martin, a Raytheon és a Northrop Grumman nevű cégek a kelet-európai konfliktus legnagyobb „nyertesei” között vannak. Esetükben a részvények árfolyama jelentősen emelkedett az orosz katonai invázió kezdete óta, az említett Lockheed például mintegy 38 százalékos emelkedést könyvelhetett el 2022-ben.
A globális fegyvergyártásban legnagyobb szerepet játszó cégek számai tanulságosak. A 2021-es évre vonatkozó adatelemzés alapján lista készült azokról a vállalatokról, amelyek a legtöbb fegyvert adják el a világon, és a lista élén az F–35-ös vadászbombázó repülőgépeket gyártó Lockheed Martin áll 60 milliárd dolláros bevétellel, őt követi a Stinger-rakéták gyártásában igazi nagyhatalomnak számító Raytheon 41 milliárd dollárral, majd a Boeing és a Northrop Grumman következik, a Big Five sorát pedig a General Dynamics védelmi gyártóvállalat zárja.
Az Egyesült Államok 2023 februárjáig – vagyis a keleti háború első egy éve alatt – 29,3 milliárd dollárnyi biztonsági támogatást ajánlott fel Ukrajnának, miközben a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint a világ 100 legnagyobb fegyvergyártó vállalatának eladásai 1,9 százalékkal, 592 milliárd dollárra (mai árfolyamon nagyjából 224 ezer milliárd forintnak megfelelő összegre, a magyar költségvetési bevételek közel kilencszeresére) nőttek 2021-ben, vagyis a háború előtti utolsó esztendőben.
Az elnöki lehívási engedély (angolul Presidential Drawdown Authority, röviden PDA) egy gyors reagálású jogi eszköz, amely lehetővé teszi az amerikai kormányzat számára, hogy sürgősségi katonai segítséget nyújthasson az Egyesült Államok szövetségeseinek és partnereinek. A Biden-adminisztráció ezt az engedélyt használta fel arra, hogy minél gyorsan beszerezzen nagy értékű fegyvereket az amerikai készletekből, és azokat Ukrajnába szállítsák, majd pedig a Kongresszus pénzeszközeinek felhasználásával pótolja azokat.
Ehhez nagyobb volumenű gyártás szükséges. A meghatározó fegyveripari gyártóvállalatok ezért a háború kezdete óta felgyorsították a termelést, hogy fel tudják halmozni az USA által Ukrajnába küldeni szándékozott fegyvereket. Így például a vállról indítható, közel 3 mérföldes távolságra lévő célpontok eltalálására tervezett Javelin rakéta esetében a hadiipari kereslet már akkora, hogy a Lockheed Martin be is jelentette, hogy évi 2100-ról 4000-re növeli, vagyis megduplázza a termelést.
A Lockheed által gyártott csúcstechnológiás védelmi rendszerek erős hatékonyságát remélik az orosz légitámadásokkal szemben. Az ukrán kormány a Lockheed nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszerére (HIMARS) is jelezte igényét Washingtonban, és az Egyesült Államok tavaly decemberig 20 rakétavédelmi rendszert küldött Ukrajnába, és ekkori adatok szerint további 18 rakétavédelmi rendszer előállításán dolgozott, ami körülbelül 1,1 milliárd dollárba kerül a Defense News folyóirat szerint. A Lockheed emellett egy másik precíziós rakétarendszert is készít, amelyből már küldtek Ukrajnába. Novemberben az amerikai hadsereg egy összesen 521 millió dollár értékű megrendelést adott le a Lockheednek az Ukrajnába küldött készletek feltöltésére.
Eközben a Raytheon repülőgépipari és védelmi konszern 1,2 milliárd dolláros megrendelést kapott hat légvédelmi (azaz föld-levegő) rakétarendszer gyártására. A cég a Javelin rakéták társgyártója, és Stinger rakétákat is gyárt. Összesen 1300 Stinger rakétára az Egyesült Államok még tavaly májusban 624 millió dolláros megrendelést adott le – ilyen kérésre a Financial Times szerint két évtizede nem volt példa. „A háború első tíz hónapjában Ukrajna annyi Stinger légvédelmi rakétát használt el, amennyit a Raytheon 13 év alatt gyártott” – jegyezte meg a Breaking Defense folyóirat, amely tény egyérteműen mutatja a hadiipari igények dinamikus növekedését.
A Northrop Grumman, a vezető lőszergyártó és repülőgép-technológiai vállalat hosszú távon csak profitálhat az ukrajnai háborúból a hadianyagok iránti kereslet növekedése miatt, és a szakértők, valamint a vállalat vezetői is úgy látják, hogy ezt a tendenciát az ukrajnai konfliktus csak tovább fokozza. 2023. január végén bejelentették, hogy a Northrop Grumman és a Global Military Products 522,3 millió dolláros szerződésért verseng a 155 mm-es tüzérségi lőszerek gyártására, majd az amerikai hadsereg február 14-én közölte, hogy végül mindkét cég kapott megbízást Ukrajna hadiipari támogatására az Oroszországgal vívott háborúban. A határozatlan idejű szállítási (és mennyiségi határt sem megállapító) szerződés nem szabványos lőszerekre szól.
A háború nagy üzleti nyertesei között van a Boeing is. Az egyik amerikai kormányzati tisztviselő szerint mintegy 200 millió dollárt különítenek el Boeing-fegyverekre, konkrétan a Boeing–Saab bombarakétáira. Ez nagy hatótávolságú hibrid fegyver, amely két jól bevált eszközt egyesít: a légierő GPS-műholdak által irányított kis átmérőjű bombáját, amelyet jelenleg széles körben alkalmaznak, és egy katonai rakétát, amelyet az ukrán erők már egy ideje használnak. A Boeing ezt az újabb típusú modern bombarakétát 2015 óta háromszor tesztelte a svéd Saab AB-vel együttműködve, és az eredményeket ismerő egyik iparági tisztviselő szerint olyan gyakorlat is volt, melynek során több mint 81 mérföldet (kb. 130 kilométert) repült, és a GPS-céljától 40 hüvelyk (102 centiméter) távolságon belül eltalált egy célt. Ez nagyjából kétszerese a jelenlegi Himars rakéták hatótávolságának, amelyek mára az ukrán fegyveres erők értékes eszközeivé váltak. Ezek az újabb fejlesztések komoly potenciált nyújtanak az ukrán háborús fél számára.
A nagy nyugati fegyvergyártók tehát saját fejlesztéseik éles tesztelésére is jól kihasználhatják az ukrajnai háborút, az üzleti haszon nyilvánvaló megszerzése mellett. Az Egyesült Államokban az intézményesített lobbizás az érdekérvényesítés egyik fő eszköze, és az amerikai politikai rendszerben a kormányzat, illetve a kongresszusi bizottságok döntő szerepével a döntéshozók közvetve-közvetlenül ki is vannak téve a fegyveripari lobbisták tevékenységének. Ezt az említett gigavállalatok pedig jól kihasználni igyekeznek. A hatalmi ágak elválasztásának és kiegyensúlyozásának „legtisztábbnak” tartott amerikai modelljében – az átható kapitalista hagyományok mellett – a finanszírozás-elosztás a közpolitika kritikus eleme, és a hadiipar az évtizedek során teljesen beépítette a maga lobbistáit – az egymással konkuráló, illetve erős kölcsönhatásban álló vállalati érdekek érvényesítése céljából – az amerikai törvényhozás rendszerébe.