Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke volt a védnöke a VI. PEuCET konferenciának, amely pénteken zajlott le Budapesten.

„Köszönöm a megtiszteltetést, hogy a konferencia védnöke lehetek, és ilyen formában is megoszthatom önökkel gondolataimat. Köszöntöm a tanácskozás résztvevőit, az előadókat, mindazokat, akik a semmit rólunk, nélkülünk gondolatával dolgoznak elkötelezetten, a kereszténydemokrata szellemi elődök, köztük Konrad Adenauer, Robert Schumann, de Gasperi és mások által megálmodott Európai Unió jövőjéért, történelmi és kulturális identitásának megőrzéséért és fejlesztéséért, valamint a közösségi civil integráció irányáról együtt gondolkodóknak” – emelte ki nyitóbeszédében Latorcai Csaba.

A beszéd itt tekinthető meg teljes hosszában magyar és angol nyelven:

„Mi, magyarok és a Közép-Európában élő nemzetek bőrünkön és keserűen megtapasztaltuk, hogy a XX. század hogyan tette tönkre nemzeteinket és hogyan tette nemzeteinket a nagyhatalmak játszóterévé. Az első és második világégés, a holokauszt és a kommunista diktatúra által hozott szenvedések pedig tovább mélyítették sebeinket”

– mutatott rá Latorcai, aki azt is leszögezte: mostanában az eltörlés kultúrája sötétzöldbe öltözött és klímahisztériával átitatott erőszakos képviselői újmarxista hévvel üldöznek mindent, ami eddig meghatározta Európa mindennapjait.

Csizmadia László, a PEuCET Alapítvány alapítója (b) és Latorcai Csaba parlamenti államtitkár, közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes, a VI. PEuCET fővédnöke a konferencián – Fotó: civilek.info

A VI. PEuCET konferencia védnöke nyitóbeszédében beszélt arról is, hogy a támadások közepette „elkötelezett civil munkára, civil kurázsira van szükség”, ugyanis „a keresztény és az európai értékek igenis összhangban vannak egymással és segíthetnek nekünk egy olyan megújuló kontinens megteremtésében, amely méltó elődeink örökségére és élhető jövőt biztosít az utánunk jövő generációk számára is”.

Latorcai Csaba gratulált Csizmadia Lászlónak, a PEuCET Alapítvány alapítójának, aki a Jogászok Lengyelországért egyesület kitüntetésében részesült.

Borítókép: civilek.info