Kordonok demokráciában – a patrióta jobboldal politikai karanténja Európában

Az elmúlt években egyre látványosabban formálódik át Európa politikai térképe: a bevándorláskritikus, patrióta, szuverenista jobboldali pártok több országban is meghatározó politikai erővé váltak. Hollandia, Ausztria, Németország vagy Lengyelország olyan példák, ahol ezek az erők jelentős választási támogatottságot szereztek – sőt, néhol meg is nyerték a választásokat. Mégsem kaptak automatikusan lehetőséget a kormányalakításra, vagy kizárták őket a törvényhozási pozíciókból, még akkor is, ha a választók negyede mögéjük sorakozott fel. Ez a jelenség – gyakran politikai karanténként emlegetett stratégia – súlyos kérdéseket vet fel a demokrácia működésével kapcsolatban, és hosszú távon nem oldja meg a feszültségeket, hanem csak tovább mélyíti azokat; a választói akarat figyelmen kívül hagyása és a valós problémák eltagadása egyre többekben kelti a nyugati politikai rendszerek hiteltelenségének érzetét.

Hollandia: patrióta választási győzelem, de kizárás a kormányzás lehetőségéből

2023 novemberében Geert Wilders migrációkritikus Szabadságpártja (PVV) meglepetésszerű győzelmet aratott a holland parlamenti választáson, a szavazatok 23,6%-át megszerezve, ami 37 mandátumot jelentett a 150 fős parlamentben – a legtöbbet valamennyi párt közül. Mégsem kapott egyértelmű kormányalakítási felhatalmazást: több centrista és baloldali párt azonnal kizárta a koalíció lehetőségét a PVV-vel, hivatkozva Wilders radikális nézeteire, különösen az iszlám ellen irányuló korábbi kijelentéseire. Végül 2024 tavaszára sikerült csak megállapodásra jutnia négy jobboldali pártnak, köztük a PVV-nek, de Wilders a választások győzteseként nem lehetett miniszterelnök. A kompromisszumos megoldás részeként egy függetlennek tekintett, 2020-ig a Munkáspártban (PvdA) tagsággal bíró politikus, Dick Schoof kapta meg a holland kormányfői posztot.

Ausztria: stabil jobboldali erősödés, de karanténstratégia él

Ausztriában a patrióta jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) már évek óta stabilan a legnépszerűbb párt a közvélemény-kutatások szerint. A 2024-es európai parlamenti választáson 25,4%-kal az első helyen végzett, megelőzve a kormányzó Néppártot (ÖVP) és a szociáldemokratákat (SPÖ). Már a 2023-as tartományi választásokon is, több régióban jelentős erősödést mutattak. Ennek ellenére a politikai elit zárva tartja előttük az ajtót, sem az SPÖ, sem az ÖVP nem hajlandó koalícióra lépni velük szövetségi szinten. A 2024 őszén megtartott parlamenti választáson az FPÖ a szavazatok 29,8%-át szerezte meg, ezzel az első helyen végzett, és bár a köztársasági elnök az FPÖ vezetőjét kérte fel, hogy alakítson kormányt, a Szabadságpártnak nem sikerült megállapodnia a Néppárttal a kormányalakításról, és ezután kezdett koalíciós egyeztetéseket az ÖVP, az SPÖ és a liberális NEOS – 2025 márciusában le is tette az esküjét az új osztrák kormány. Az FPÖ programjában egyébként hangsúlyosan szerepel a közbiztonság, a migrációs nyomás visszaszorítása és az osztrák semlegesség megőrzése – ezek olyan témák, melyek széles választói rétegek aggodalmait tükrözik.

Németország: előretörés a tartományokban és a Bundestagban, de teljes elszigetelés

A jobboldali, patrióta Alternatíva Németországért (AfD) országos szinten stabilan 20% feletti támogatottságot élvez, és 2023-ban több tartományi választáson második vagy harmadik lett. Kelet-Németországban – például Szászországban és Türingiában – már a legerősebb párttá vált, 30% fölötti eredményekkel. A 2025. februári szövetségi választáson 20,8%-ot szerzett, ami történetének legjobb eredménye, és ezzel második lett a Bundestagban. Ennek ellenére továbbra is kizárják a fontos parlamenti bizottsági pozíciókból, ahogy a többi párt is egységesen elutasítja vele az együttműködést. Bár a hatóságok nem nyilvánították alkotmányellenesnek, az alkotmányvédelem több szervezeti egységét megfigyelés alá helyezte. A politikai elszigetelés rövid távon korlátozza az AfD-t, hosszú távon viszont aláássa a demokrácia hitelességét, főként a keleti tartományokban.

Kép: A Bundestag ülésterme, Berlin

Forrás: Pixabay

Lengyelország: fej-fej mellett – vitatott, önkényes jogállamisági reformok

Lengyelországban a 2023-as választásokon a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt szerezte a legtöbb szavazatot (35,4%), de nem tudott önállóan kormányt alakítani. A posztkommunista és liberális erőkből álló Tusk-féle koalíció vette át a hatalmat. A PiS ugyan ellenzékbe szorult, de továbbra is meghatározó politikai erő maradt, a közvélemény-kutatások szerint a két tábor gyakorlatilag fej-fej mellett áll. A Donald Tusk vezette kormány ugyanakkor gyors ütemben, sokszor a jogállamisági normák határát súrolva – sőt akár át is lépve azt – kezdte meg a korábbi hatalmi struktúrák lebontását, médiatörvény-módosításokkal, személycserékkel, valamint az igazságszolgáltatás radikális átszervezésével. A PiS választói, a lengyel polgárok jelentős része ezt demokratikus visszavágásként, politikai tisztogatásként éli meg. Lengyelország példája azt mutatja, hogy még egy formális kormányváltás után is törékeny lehet a politikai stabilitás, ha a társadalom két fele között ennyire mély a törésvonal.

Visegrád és a patrióta reneszánsz lehetősége

A következő egy év kritikus időszak Európa patrióta és szuverenista erői számára. A visegrádi országok – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – a kontinens szívében állnak, és mára a nemzeti-konzervatív erők centrumává váltak. 2023-ban Szlovákiában Robert Fico pártja visszatért a hatalomba, míg nemrégiben a lengyel elnökválasztáson a nemzeti-konzervatív jelölt nyert, ami jelzi a PiS stabil társadalmi bázisát. Októberben a Csehországban, jövő áprilisban pedig a Magyarországon esedékes választások következnek – és mindkét parlamenti választás meghatározó szakaszponthoz érkezést jelent a jobboldali erők számára. Amennyiben ezekben az országokban sikerül megtartani, illetve visszaszerezni a hatalmat, egy új közép-európai lendület formálódhat, amely kihívás lenne a nyugat-európai politikai fősodor, így a brüsszeli hatalmi elitek számára is. A tét nem csupán belpolitikai, hanem geopolitikai is – ezenkívül pedig az, vajon a demokrácia képes-e teret adni az eltérő világnézeteknek, vagy pedig valóban a kordonok és kizárások korszakába léptünk.