PUBLIKÁCIÓK
POLGÁRI PLATFORM: AZ ELSZABADULT KROKODIL
Lengyelországnak nem érdeke, hogy az ellenzék gyenge legyen. Sajnos, az utóbbi öt évben ilyen volt. A Polgári Platform és társainak terve ugyanis az volt, hogy a hisztéria által lefárasszák a társadalmat, majd legfeljebb két év után, az utca és a külföld nyomására...
NYÍLT LEVÉL AZ EURÓPAI PARLAMENT ELNÖKÉHEZ!
Tisztelt David Sassoli Elnök Úr! Soron kívül arról kívánjuk tájékoztatni Elnök Urat, hogy Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke közösségi médiabejegyzésében úgy fogalmazott a formálódó költségvetési megállapodás kapcsán, hogy amennyiben Magyarország az...
Nyílt levél Charles Michel az Európai Tanács elnöke részére
Tisztelt Elnök Úr! Legutóbbi levelünkben, amelyet áprilisban juttattunk el Önhöz, az Európai Unió súlyos intézményi válságát vetítette előre, amely prognózisunk utóbb legnagyobb sajnálatunkra beigazolódott. Júniusban az állam és kormányfőket tömörítő Európai Tanács...
Birodalmi adók és ideológia
Minden birodalomnak szüksége van egy összetartó ideológiára, melyet – ha fenn akar maradni – minden alattvalóra ki kell vetni. Ezt a szerepet fogja betölteni az Európai Bizottság 2020-2025 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégiája. Elutasítása egyet...
NYÍLT LEVÉL AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS EURÓPAI PARLAMENT ELNÖKEIHEZ
Tisztelt Ursula von der Leyen Elnök Asszony! Tisztelt David Sassoli Elnök Úr! Önök, mint az Európai Unió két meghatározó alapintézményének vezetői hivatalból figyelemmel kísérik a tagállami, így a magyarországi politikai folyamatokat. Hazánk lassan tíz...


